A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: GreenProfit

Az első összefüggő szemétszigetet az 1990-s években egy hajóskapitány fedezte fel a nyílt vizeken. Azóta az óceánokon, 5 nagy szemétszigetet térképeztek fel. Ezek nagysága folyamatosan nő, a tengeri áramlatok további szemeteket sodornak a szigetekhez. A hatodik a Barents-tengeren fog kialakulni.

Javarésze műanyag hulladékból áll, melynek lebomlási ideje nem ismert, tarthat évszázadokon keresztül is, de emberi léptekkel soha nem lebomló anyagnak számít. Esetenként apróbb darabokra mállhat szét, de teljesen nem bomlik le.

Dr. Erik van Sebille vezetésével az ausztrál Kutatási Tanács éghajlatváltozással foglalkozó kutatóközpontja tanulmányozta nemrég ezeket az óceáni szemétfoltokat. GPS-sel felszerelt vándor bójákat használtak az elemzéshez. A bóják segítségével figyelték meg, hogy csatlakozik a szemét az áramlatokon keresztül a szemétszigetekhez.

Van Sebille elmondta, hogy a szigetek megvizsgálása megerősítette, hogy maga a szemét, kozmopolita, vagyis nem egy vagy egyes országok vagy a közeli tengerpartok a felelősek a szemétfoltokért. Ez nemzetközi probléma, nemzetközi megoldást kell keresni. Van Sebille elismeri, hogy ez a feladat ijesztő, de azt is hozzátette, felesleges minden erőfeszítés a tengerek tisztítására, ha a kiváltó ok nem szűnik meg.

Ezek az úszó szemétszigetek mérgező vegyi anyagokkal vannak tele, melyek kihatnak a tengeri ökoszisztémára és beépültek a táplálékláncba. Tömegesen pusztulnak el az állatok. Albatroszok, tengeri halak, fókák, delfinek és bálnák esnek áldozatául a tengeren hányódó szemétnek. A tanulmány azt is leírja, hogy a megfigyelések alapján feltehetőleg a Barents-tengeren fog kialakulni a hatodik egybefüggő szemétsziget.

Dr. Erik van Sebille videó nyilatkozata a kutatásról:

 

Kapcsolódó anyagok:

Miért nem nőtt a szemétsziget az Atlanti-óceánon?

Szemétszigetek a Csendes-óceánon

Szemétsziget hömpölyög Hawaii felé

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás