Hirdetés

Hetvennyolc civil szervezet fordult az országgyűlési képviselőkhöz, kérve, hogy 2012-ben már ne támogassák az adófizetők pénzéből a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapot, hanem annak teljes költségét a Paksi Atomerőmű állja. A civilek kérik, hogy az így felszabaduló közel 11 milliárd forintot a költségvetés a Nemzeti Civil Alap támogatására fordítsa.

Civil szervezetek szerint a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása közpénzekből a korábbi időszakból itt maradt olyan beavatkozás, amelynek véget kell vetni. Az alapra szükség van, és kiadásait nem szabad csökkenteni, azonban ezeket nem az adófizetőknek, hanem teljes egészében a Paksi Atomerőműnek kell finanszíroznia. A civilek álláspontja szerint ez felel meg a piacgazdasági elveknek.

A Fidesz-KDNP kormány Erős Magyarország című programjában is kifejezte a civil szervezetek támogatásának szükségességét: „A civil szervezetek a polgári Magyarország fontos építőkövei. Egy egészséges demokráciában óriási szerep hárul a polgárok által létrehozott öntevékeny közösségekre, a civil szervezetekre. Ma Magyarországon éppen azok a civil szervezetek vannak a legnehezebb helyzetben, amelyekre a legnagyobb szükség lenne: a valóban alulról szerveződő, pártoktól független szervezetek.” A civil szervezetek működésének megkönnyítése érdekében a Fidesz intézkedéscsomagot tervezett és ígéretet tett a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) megerősítésére.

Az utóbbi időben mégis nagymértékben romlottak a civil szervezetek működési feltételei. A Nemzeti Civil Alapprogram 2010-ben még 6,8 milliárd forint felett rendelkezett, amiből mintegy tízezer civil szervezet jutott támogatáshoz. Ebben az évben az NCA-nak már csak 2,8 milliárd forint jutott, a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban pedig mindössze 1,4 milliárd forint szerepel. Ezzel egyidejűleg a civil szervezetek részére előirányzott szakminisztériumi forrásokat is drasztikusan csökkentették. Az adóváltozások következtében leapad az szja civil szervezeteknek juttatható összege is.

„Az utóbbi idők válságos időszakában különösen megtapasztalhatjuk, milyen értékek mennek, mehetnek veszendőbe a civil társadalom meggyengülésével. A veszteség sokkal nagyobb lesz annál, mint amennyit a kormány megtakarítani vél” – nyilatkozta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

„A civil szervezetek Magyarországon a GDP 4-5%-át állítják elő, mintegy százezer munkahelyet tartanak fenn, és lényegesen többet fizetnek be adóként, mint amennyi támogatást kapnak az államtól, nem beszélve önként végzett munkájukról. Megszűnésüknek tragikus hatása lesz a magyar társadalomra és gazdaságra: még inkább lezüllenek a szociális, kulturális, egészségügyi, oktatási, valamint a környezet- és természetvédelmi területek, amelyek leginkább igénylik és eddig igénybe is vették a civil szervezetek közreműködését” – érvelt a civilek szerepvállalása mellett Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke.

A civil szervezetek képviselőkhöz címzett levele a 78 aláíróval: Közpénzeket csak közfeladatokra! civil szervezetek nyilatkozata

Kapcsolódó anyagok:

Összeomlás szélén a hazai civil szektor

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás