A rovat kizárólagos támogatója

Németországban tavaly rekordot ért el a megújulóenergia-termelés, de így sem teljesültek az eredeti célkitűzések a kőolaj- és szénfelhasználás megugrása miatt, amit az ukrajnai háború okozott.

Az Agora Energiewende nevű agytröszt friss jelentése szerint Európa legnagyobb gazdasága nagyjából 761 millió tonna üvegházhatású gázt bocsátott ki 2022-ben, mindössze egy tonnával kevesebbet, mint egy évvel korábban. A cél 756 millió tonna volt.

„A szén-dioxid-kibocsátás a háztartások és az ipar jelentősen alacsonyabb energiafelhasználása dacára magas szinten stagnál” – közölte Simon Müller, a szervezet igazgatója. „Ez riasztó jelzés a klímacélokra vonatkozóan” – tette hozzá.

Berlin célként tűzte ki, hogy 2020-ra negyven százalékkal csökkenti a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét az 1990-es szinthez képest. Ez eddig nem teljesült, miután 2022-re is csak 39 százalékot sikerült lefaragni.  Mindez annak fényében még nagyobb kudarc, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus nyomán emelkedő árak miatt tavaly 4,7 százalékkal mérséklődött az energiafogyasztás, ami rekordnak számít. Ennek oka a kormány azon döntésében keresendő, hogy az orosz gázszállítás elapadását részben fokozott kőolaj- és szénfelhasználással váltották ki.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor mintegy 46 százalékot ért el, így csúcsot döntött a megújuló források részaránya Németország energiamixében, ami jórészt a nap- és szélenergia szempontjából rendkívül kedvező időjárásnak volt köszönhető a szakértők szerint.

Olaf Scholz kancellár többször is hangoztatta, hogy csupán ideiglenes intézkedés a visszatérés a fosszilis energiahordozókhoz, erre a válság miatt van szükség, azonban a kormány továbbra is elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelem mellett.

Németország 2030-ra teljes mértékben ki akarja vezetni a szénerőműveket, míg 2045-re célként tűzte ki a klímasemlegességet. Az Agora szerint ehhez drasztikusan fel kellene pörgetni a megújuló források felhasználását: a napenergia esetében meg kellene duplázni, a szélenergia esetében háromszorosára kellene növelni a termelést.

Nyitókép: szénerőmű nyílt színi szénbányával Németország. Patrick Pleulpicture / alliance via Getty Images

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás