A rovat kizárólagos támogatója

A nagymamák türelmesek, gondoskodóak, akik szeretik és nevelik az unokáikat, időnként megajándékozzák őket édességgel és a hátukon lovagoltatják őket. La Vieille nagymama – egy idősödő csimpánz a Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központban – sem különbözik tőlük. Legyél te is egy kis csimpánz gyámja!

Gondoskodik az adoptált unokáiról, a hátán lovagoltatja, és érett gyümölcsökkel kényezteti őket, amikor csak tudja. Mint a legtöbb nagymamának, La Vieille-nek is sok kihívást kellett leküzdene az életben- néhány elkísérte őt a felnőttkorig.

1992-ben fiatalkorában rabolták el a családjától, és tartották fogságban egy ketrecben, ezért amikor megérkezett a Tchimpoungaba, nagyon félt a bezártságtól. A szociális képességek hiánya miatt túl veszélyes volt őt zárt helyen elhelyezni a többi felnőtt csimpánz között, így a gondozók Tchimpoungaban mindent megtettek azért, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak neki. Azáltal, hogy lassan bemutatták a többi csimpánznak és nagyobb helyre rakták, La Vieille kezdett megváltozni, szociálisabbá vált ás már kevésbé félt. A legfontosabb, hogy megtalálta az életcélját: az anyaságot.

Amikor először tették La Vieille-t fiatal, árván maradt csimpánzokkal közös kifutóba, a gondozók nem tudták, hogy mit várhatnak tőle. Kellemes meglepetés érte őket, mert La Vieille azonnal anyai ösztönöket mutatott, úgy gondoskodott a kicsikről, mintha a saját gyerekei lennének.

Most négy fiatal csimpánz büszke nagymamája, beleértve egy Olombo nevű hímet is, akinek fiatal korában a kedvenc időtöltése az volt, hogy La Vieille hátán lovagolt. La Vieille továbbra is örökbe fogadja az árvákat, akik Tchimpoungaba érkeznek, és biztosítja számukra azt a szeretetet, amit csak egy anya vagy nagymama adhat a családjának.

A Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központ megváltoztatta La Vieille életét, aki folyamatosan biztosítja a kis csimpánzok számára azt a biztonságos légkört, ami otthonná varázsolja a menhelyet. A Jane Goodall Intézet irányította Tchimpounga partnerkapcsolatban áll a Kongói Köztársaság kormányával. Tchimpounga „mennyország” a csimpánzok számára, amely megvédi őket az orvvadászoktól. Tchimpounga nélkül azokat az árva csimpánzokat, akikről La Vieille gondoskodik, valószínűleg megölnék bozóthúsért vagy eladnák házikedvencnek.

A menedékhely otthona több, mint 150 megmentett, árván maradt csimpánznak. Tudj meg többet Tchimpoungaról, és arról, hogy hogyan segíthetsz La Vieille-nek és az összes többi csimpánznak, akiknek a biztonsága a menhelytől függ!
     Legyél te is egy kis csimpánz gyámja!

Írta: Agata Gutkowska, a Jane Goodall Intézet önkéntese Fordította: Csontos Csilla  
 

Az emberszabásúak mérhetetlenül alábecsült illegális kereskedelme

Az emberszabásúak mérhetetlenül alábecsült illegális kereskedelme

Mivel jelenleg az összes emberszabású majom vagy a veszélyeztettek vagy a kritikusan veszélyeztettek listájára került, úgy tűnik, hogy legközelebbi rokonaink közelebb kerültek a kihaláshoz, mint valaha. Fő okai közé sorolhatjuk a természetes élettér elvesztését és a vadászatot, de az élő emberszabásúak illegális kereskedelme is hozzájárul mindehhez.

Egy nemrég megjelent részletes tanulmány rávilágított arra, hogy az élő állat kereskedelem elterjedése még nagyobb méreteket öltött, mint azt korábban gondolták. A GRASP (Great Apes Survival Partnership – az Emberszabásúak Túlélésének Társasága) által a CITES (Az Illegális Kereskedelemről rendezett Csúcstalálkozó) Felek Konferenciáján kiadott Elfogott Emberszabásúak Adatbázisa azt tűzte ki célul, hogy teljes mértékben dokumentálja a világ minden részén illegálisan eladott összes emberszabású majmot.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás