Hirdetés

A Jászberényi Állat- és Növénykert és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei szeptember 19-én egy mentett, sérült parlagi sast engedtek volna szabadon eredeti megtalálási helyén.

Az állat egy hónapig pihent és gyógyult a jászsági város állatkertjében. A szabadon engedett madár azonban olyan bizonytalanul repült, hogy a szakemberek jónak látták ismét befogni, és további vizsgálatra a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállítani.  A kert  állatorvosai kedden alaposan megvizsgálták a madarat. A röntgenfelvétel alapján megállapították, hogy a madár csontos vázán semmi olyan elváltozás, törés vagy sérülés nem látható, amely a madarat a repülésben akadályozná. Ugyanakkor a látószerv alaposabb, szemtükörrel (oftalmoszkóp) végzett vizsgálata kimutatta, hogy az állat szemével van probléma. A szemgolyó szemlencse mögötti részét kitöltő, gél állagú üvegtest ugyanis mindkét szem esetében opálos, pedig normál esetben víztisztának kellene lennie. A szemlencse által fókuszált fény ugyanis az üvegtesten át vetül a fényérzékeny sejteket tartalmazó recehártyára. Így ha az üvegtest optikailag nem tiszta, az állat homályosan, életlenül lát. Ez a gyakorlatban valószínűleg azt jelenti, hogy az állat lát ugyan valamennyit, de éles, kifinomult látásra, ami a repüléshez szükséges lenne, egyáltalán nem képes. Éppen ezért elengedésekor nem lehetett elég magabiztos ahhoz, hogy messzire repüljön, hanem a biztonság kedvéért inkább leszállt a földre.

Az üvegtest opálossága többféle okra is visszavezethető. Nem lehet kizárni például valamilyen fertőzést sem, főként, mivel a probléma mindkét szem esetében megfigyelhető. Az állat gyógyításába szemspecialistákat fognak bevonni, de azt még nem lehet megmondani, hogy a madarat valaha is el lehet-e majd engedni. Az eset mindenesetre jól bizonyítja azt, hogy a madármentő szakemberek által kidolgozott elengedési módszer, amelynél az elengedett madarakat egy darabig figyelik, hogy mennyire tudnak a gyakorlatban repülni, jól vizsgázik olyan állatok esetében, amelyeknek valamilyen rejtettebb problémájuk is van.

A parlagi sas (Aquila heliaca) Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi eszmei értéke egymillió forint. A fajból jelenleg mintegy 70-80 pár él hazánk területén.

Kovács Attila (MTI) képén Verőczey Tamás állategészségügyi technikus vizsgálja a sas szemét.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás