A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: népszava

Feldarabolják az Orbán-kormány fővárosi projektjeit megvalósító, csaknem 300 főssé duzzasztott céget, a Horváth utcai központban teljes a káosz. Lázár korábban arra biztatta Palkovics László minisztert, hogy ne adjon pénzt a fővárosnak, mert az elmúlt 20 évben a fejlesztési források 2/3-át Budapest használta fel.

A Népszava értesülései szerint teljesen átszervezi budapesti „árnyék városvezetését” a kormányzat. A Telex korábban azt írta, hogy Fürjes államtitkársága a BFK-val együtt átkerül Lázár János új tárcájához. A Miniszterelnökség tegnap az rtl.hu-nak annyit erősített meg: a BFK-hoz tartozó építési és fejlesztési ügyek Lázár minisztériumához tartoznak majd. A Népszava most azt tudta meg: jelenlegi formájában és vezetésével megszűnik a Budapest Fejlesztési Központ (BFK). Ez a cég volt felelős eddig a kormányzat, hivatalosan a Fürjes Balázs vezette Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárság projektjeinek megvalósításáért.

A Népszava úgy tudja, a BFK projektjeinek nagyobb részét Lázár János tárcája viheti tovább, de bizonyos közlekedési tárgyú beruházások, mint például az elővárosi vasútfejlesztés, vagy a déli körvasút az innovációs tárca utódjaként megalakuló Technológiai és Ipari Minisztériumhoz kerülhet.

A BFK vezérigazgatóját, Vitézy Dávidot kereste a lap, de nem kívánta kommentálni információit. Kérdésükre lapzártájukig a BFK sem válaszolt. A Népszava érdeklődésére Fürjes Balázs nem cáfolta, hogy az általa vezetett államtitkárság valóban az új, Lázár-féle minisztériumhoz kerülhet – nem hivatalos válaszként a Csillagok háborújában szereplő Yoda mesterre utalva azt írta: „Uncertain the future is”, vagyis a jövő bizonytalan, így az sem világos, államtitkár marad-e, miután az országgyűlési választásokon alulmaradt a XII. kerületben a momentumos Hajnal Miklóssal szemben és nem jutott be a parlamentbe.

Mindezek után aligha meglepő, hogy teljes a káosz és a bizonytalanság a BFK Horváth utcai központjában. Az egykoron a kormány megoldóembereként számontartott Fürjes vezetésével működő KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának utódszervezeteként 2020-ban létrejött, Vitézy Dávid által irányított, időközben csaknem 300 fősre hízott cég munkatársait még senki sem tájékoztatta a folytatásról, a folyosói pletykák pedig egy napon belül is több egymásnak ellentmondó információt tartalmaznak. A többség abban bízik, hogy a hétre tervezett igazgatósági ülésen végre felszáll a füst és tájékoztatást kapnak a kormány céget érintő terveiről.  Meg nem erősített hírek szerint Vitézy Dávid az új ipari minisztériumban folytathatja közlekedési ügyek államtitkáraként, feltéve, hogy elfogadja Palkovics László miniszter ajánlatát.

Ma mit teszek zsebre? Lázár János. forrás: MTI.

A BFK beszántása a Népszava információi szerint a tűzhöz közel ülőket is meglepetésként érte.

Korábban nem kaptak semmilyen kritikát vagy jelzést a kormánytól vagy éppen Orbán Viktortól, amelyből arra következtethettek volna, hogy elégedetlenek az ott folyó munkával.
„ A politikai támogatás az elővárosi vasútfejlesztés és más projektjeink mögött száz százalékos. A forrásokat is megkaptuk. Ha a jelenlegi kormány kap felhatalmazást a folytatásra, akkor ez szerintem így is marad” – bizakodott Vitézy néhány hónappal ezelőtt a Népszavának adott interjúban.

A BFK felszámolása ezzel együtt sem lenne előzmény nélküli. Az Orbán-kormánynak az önkormányzati választásokat követő első néhány hónap után jól láthatóan egyre kevésbé volt fontos Budapest.
A kínai Fudan Egyetem miatt sztornózott Diákvárossal az ellenzéki önkormányzat után saját árnyék városvezetését is partvonalra tolta. Vitézyt és Fürjest már akkor is kész tények elé állították.
Hatalmas pofon volt a BFK által jegyzett HÉV-rekonstrukciós program járműtenderének orosz érdekek mentén való lefújása is. (A tendert úgy írták ki, hogy azon nem indulhatott a Mertrovagonmas.)
Az olimpiai álmok távolodásával az új Duna-híd megépítése is vesztett fontosságából, végül pedig „lenyúlták” Fürjes városi otthonteremtési programját, amely rozsdaövezeti területeken épített volna olcsóbb lakásokat fiataloknak. Ebből mostanra a NER-lovagok újabb támogatási programja lett.

A BFK által vitt közel négy tucat projekt összértéke 3-4 ezer milliárd forint.

A projektek közé tartozik többek között a Kelenföld és a Nyugati Pályaudvar közötti vasúti alagút, amelynek tervei részben uniós forrásból készülnek, a Nyugati Pályaudvar és környezetének átalakítása, amelyre nemzetközi építészeti tervpályázatot írtak ki, a szintén tervezés alatt álló soroksári és a csepeli Hév-vonalak bevezetése a Kálvin térig, a Ferihegyi gyorsforgalmi út átépítése, a nagy vitát kavart Galvani híd, az autómentes Városliget, a szuperkórház megközelítése, az új dunai evezős központ, a recski nemzeti emlékpark, a Ráckevei Duna-ág revitalizációja, a csepeli közpark és a Városmajor, amelyek átalakítási terveit nem sokkal a választások előtt mutatták be.

A BFK feldarabolása persze nem jelenti azt, hogy az összes általuk vitt projektet kukázza a kormány. De minden bizonnyal lesz olyan, ami az asztalfiókba kerül politikai és lobbiérdekek függvényében. A válogatásba a válság és a helyreállítási alap késlekedése miatti pénzvákuum is belejátszik majd.

A projektek többségét Lázár János új minisztériuma veszi át és ez nem sok jót ígér.

Lázár már az előző főpolgármesterrel is sokat csatázott, holott Tarlós István a Fidesz szekértáborában tartozott, nagy erőkkel fúrta például a hármas metró felújítását is. A kabinet végül nem támogatta az új kocsik beszerzését csak a régiek felújítását, az erre kiírt pályázatot pedig az orosz Metrovagonmas nyerte. A Hódmezővásárhely–Szeged között közlekedő tram-train átadásakor pedig arra biztatta Palkovicsot, hogy ne adjon pénzt a fővárosnak, mert az elmúlt húsz évben a fejlesztési források kétharmadát Budapest használta fel. Ezenfelül felszólította az ellenzéki városvezetést, hogy „Budapest hagyjon levegőt az országnak”!

Nyitókép: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. május 25-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek