A rovat kizárólagos támogatója

A spanyol legfelsőbb bíróság 14 éves jogi harc után úgy döntött: le kell rombolni egy egész golfüdülőhelyet, vagyis egy 4 csillagos szállodát és 185 házat, egy golfpályát meg egy mesterséges strandot, miután védett természeti területen épültek fel.

A fejlesztés egy szigeten – La Isla de Valdecañas –, egy víztározóban épült Extremadura régióban, Nyugat-Spanyolországban, és több száz villát meg egy második szállodát is terveztek oda. A fejlesztés weboldala szerint ez a legközelebbi homokos part Madridhoz.

Az Ecologistas en Acción (Környezetvédők akcióban) nevű szervezet 14 évig harcolt azért, hogy a természetvédelmi területet állítsák helyre.

2020 júliusában egy extremadurai bíróság úgy döntött, hogy a már működő szállodának, villáknak és golfpályának állva kell maradniuk, mivel nem okoznak környezeti kárt. Az ítélet becslése szerint a teljes fejlesztés lerombolásának költsége közel 34 millió euró, az ingatlantulajdonosok kártalanítása pedig eléri a 111 millió eurót (126,7 millió dollár). Ezért gazdasági okokból kizárták a bontást, mivel Extremadurának kellett volna állnia a számlát, így csak a még épülő létesítményeket szabadott volna megsemmisíteni.

A február 8-i határozat viszont hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és elrendelte a létesítmények lebontását. Az Ecologistas en Acción ünnepli a döntést, mert az – szemben az előzővel – nem teremt veszélyes precedenst illegálisan épített épületekkel kapcsolatban.

Guillermo Fernández Vara, Extramadura regionális kormányának elnöke közölte, hogy megpróbálja megmenteni a fejlesztést, valószínűleg a spanyol alkotmánybírósághoz benyújtott fellebbezéssel- írta a CNN-re hivatkozva a 444.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás