A rovat kizárólagos támogatója

Joe Biden amerikai elnök kormánya bejelentette, hogy véget vetnek az ország legnagyobb erdőségében, az alaszkai Tongass Nemzeti Erdőben folytatott nagyszabású fakitermelésnek, és helyette inkább az erdő helyreállítására fókuszálnak.

Az amerikai Erdészeti Szolgálat bejelentése megfordítja a Trump-kormány döntését, amely feloldotta a fakitermelésre és a délkelet-alaszkai esőerdőben történő útépítésre vonatkozó korlátozásokat. Az új rendelkezések ugyanakkor megengedik a helyi közösségeknek, hogy kisebb mennyiségben, kulturális célra, például totemoszlopok, kenuk készítéséhez és a törzsi kézművesek általi felhasználásra vásárolhassanak faanyagot az erdőből, beleértve akár néhány idős fát is.

A Mezőgazdasági Minisztérium, amelyhez az Erdészeti Szolgálat tartozik, azt is bejelentette, hogy lépéseket tesz az úgynevezett útmentes szabály helyreállítására a Tongass területén. A 2001-es szabály megtiltotta az útépítést és a fakitermelést az erdőség csaknem egyharmadában, néhány kivételtől eltekintve. A Trump-kormány azonban tavaly feloldotta ezt a szabályozást.

A mezőgazdasági tárca szerint a korábbi szabályozás helyreállítása visszaadja a stabilitást és a természetvédelem biztonságát a világ legnagyobb mérsékelt égövi, öreg fákból álló esőerdőjének 9,3 millió hektárnyi területén.

Környezetvédő csoportok üdvözölték a bejelentést. „Az idős erdők kulcsfontosságúak az éghajlatváltozás kezelésében, ezért az útmentes szabály visszaállítása a Tongassban kritikus fontosságú, mivel kimondta, hogy a védelmet érintő erdőkben nem lehet utat építeni és fát kitermelés céljából kivágni” – hangsúlyozta Andy Moderow az Alaska Wilderness League elnevezésű csoport képviselője. A Tongass durván 16,7 millió hektáros területéből több mint 9 millió hektárra vonatkozik az útépítési tilalom.

Tongass Nemzeti Erdő Alaszka

Biden június elején a Trump által engedélyezett kitermelést is felfüggesztette az alaszkai Arktisz Nemzeti Vadállat-rezervátumban. A környezetvédők üdvözölték a döntést, viszont kritizálták Bident, amiért az utóbbi hónapokban az ország más pontjain szemet hunyt a kitermelés megkezdése fölött. Alaszkai republikánus politikusok a gazdasági haszon miatt aggódnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek