Hirdetés

Két év után befejeződik a bécsi „okosvárosban“, Aspern Seestadtban a menetrend szerint közlekedő önvezető buszokkal indított kísérleti projekt. A városrészben cirkáló autonóm járművekre június 23-ig még fel lehet szállni ingyenesen. Ausztriában továbbra is intenzív kutatások folynak az önvezető járművek témájában.

A kísérleti városrész, Aspern Seestadt Bécs legmodernebb városnegyede. Itt minden innovatív, környezetbarát és „okos“ – a lakóházaktól kezdve a parkokon át a közlekedésig. Jó példa erre az önvezető busz, amelyből 2019 júniusában tesztjelleggel kettőt állítottak forgalomba. Az „okosvárosban“ közlekedő apró járművek időközben ugyanannyira megszokottá váltak, mint az U2-es metró, és mára a Seestadt szerves részét képezik – azonban már nem sokáig. Akinek eddig nem volt lehetősége megnézni az önvezető elektromos buszokat, de szeretné, az jobb, ha siet; erre ugyanis már csak 2021. június 23-ig, a tesztprojekt végéig lesz lehetősége.

A két kicsi piros járművel az ötletgazdák célja az volt, hogy valós körülmények között, fenntartható módon teszteljék a jövő önvezető járműveit. Aspernben igazi megállókkal, menetrenddel és utasokkal tudták az autonóm buszok hatékonyságát növelni és biztonságosabbá tenni azokat. Az okosváros egyrészt azért jelentett ideális helyszínt, mert adott volt az urbánus környezet – ami ugyanakkor kevésbé komplex, mint a városközpontban -, másrészt pedig, mert a Seestadt maga is egyfajta „kísérleti labor“.

bécsi önvezető buszok kép: Wiener Linien / Manfred Helmer

A Navya által kifejlesztett elektromos buszok 2D- és 3D-LiDAR szenzorokkal vannak felszerelve, így folyamatosan pásztázzák az esetleges akadályokat, a GNSS navigációs rendszernek köszönhetően pedig a járművek helyzete mindig centiméterre pontosan meghatározható. Ha a buszok akadályba ütköznek, például egy rossz helyen parkoló autó miatt, a jármű automatikusan megáll, a fedélzeten utazó operátor pedig kézi irányításra vált és kikerüli azt. Ezután a busz önállóan folytatja megszokott útvonalát. A buszozás az eddigiekhez hasonlóan továbbra is ingyenes. Az elektromos közlekedési eszközök jó idő esetén hétköznap 7:30 és 12:00 között cirkálnak az U2-es metró végállomása körüli 2,2 kilométer hosszú útvonalon, összesen tíz megállót érintve. A járművek maximális sebessége 20 km/h. Felszállni a koronavírus miatt csak FFP2-es maszkban lehet, illetve az utasok számát is korlátozták. Egy háztartásból egyszerre öt ember utazhat a buszon, külön háztartásokból pedig kettő (egy busz eredetileg tíz fő befogadására képes).

Habár az önvezető járművek ideje még várat magára, Ausztriában intenzív kutatások folynak a témában. A Bécsi Közlekedési Vállalat (Wiener Linien), az Austrian Institute of Technology, a Közlekedésbiztonsági Kuratórium, a TÜV Austria, a Siemens Mobility és a buszokat tervező Navya az elmúlt két évben folyamatosan kutatták az ebben rejlő lehetőségeket. Az eredményeket június végén mutatják be.

Nyitókép: Önvezető busz © Wiener Linien/Robert Peres

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás