Hirdetés

Egy februári eleji vasárnapról utólag kiderült, hogy hajnalban a paksi atomerőmű az engedélyezettnél melegebb vizet engedett vissza a folyóba. A hőméréssel nem először akad gondja a cégnek.A napi.hu által bemutatott Baranya Megyei Kormányhivatal frissen kiadott végzése szerint a paksi atomerőmű melegebb vizet engedett vissza a Dunába, mint amire a hatályos engedélyei alapján lehetősége volt. A határértéket meghaladó hőmérsékletű “használt vizet” ráadásul az üzem vasárnap, kora hajnalban eresztette a folyóba, ami még furcsábbá teszi az esetet, mivel így az nem magyarázható úgy, hogy az a megnövekedett fogyasztói, illetve hálózati igény kielégítése érdekében vállalt megugró termelés következményeként.

A március 19-én, Pécsett kiadott dokumentumban olvasható adatok szerint a kormányhivatal csupán 3 nappal korábban indította el az eljárást, és kétséget kizárólag megállapította, hogy a paksi atomerőmű nem tartotta be a rá vonatkozó környezetvédelmi engedély egyik pontját. Mely szerint  “a Duna hőszennyezésének védelme érdekében a kibocsátásra kerülő és befogadó víz hőmérséklete közti különbség 11 Celsius-foknál, illetve +4 Celsius-fok alatti befogadó vízhőmérséklet esetén 14 Celsius-foknál nem lehet nagyobb”. Csakhogy február 2-án hajnalban, az erőmű saját mérései alapján 3.48 óra és 4.05 óra között ez az érték 11,2 Celsius-fok volt.

A felső értéktől való eltérés nem tűnik ugyan soknak, de a környezetvédelmi engedélyben rögzített határértékek éppen azt működési a keretet szabják meg az erőmű számára, melyek között a Duna élővilágára még elviselhetőnek tartott terhelést jelenthet a működése. A határérték túllépése ennél fogva nevezhető környezetkárosító hatásúnak is.

Az e kérdéskörre érdemben vonatkoztatható jogszabály egy kormányrendelet – 314/2005 (XII.25.) Korm.rendelet -, mely alapján a vétkesre 200-500 ezer forint közötti bírságot szab ki a hatóság, és legfeljebb hat hónapos határidővel kötelezi a környezetvédelmi terve felülvizsgálatára, illetve az erről szóló intézkedési terv elkészítésére is kötelezi. A dokumentum – melyet a Paksi Atomerőmű Zrt. és az Országos Atomenergia Hivatal mellett az Energiaklub is megkapott – azzal zárul, hogy a végzés ellen nem lehet fellebbezni.

[Megjegyzés: a határérték túllépés okát a cikk eredeti megjelenéséig nem sikerült kideríteni, mert bár az ügyben megkerestük kérdéseinkkel a Paksi Atomerőmű Zrt-t, onnan válasz addig nem érkezett. A cikk publikálását követően érkezett rövid, lényegretörő válaszokat lásd az “Update“alatt, a cikk végén!]

A hálózati rendszerirányító (Mavir) hivatalos adatai alapján az biztosan megállapítható, hogy február 2-án, az adott időszakban semmilyen változás nem történt a termelésben: a paksi blokkok éjfél és 5 óra között folyamatosan tartották az 1400 MW körüli teljesítményszintet.

Folytatás: Hűtési mizériák

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás