A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Új bagolyfajt fedeztek föl egy indonéziai szigeten. Mivel megtévesztésig hasonlít egy rokon fajtársához – sokáig nem gondoltak rá külön fajként, mígnem most egyedi hangja alapján sikerült azonosítani.

Egy 2003-as expedíció során két kutató, akik az indonéziai Lombok szigetén éltek, egymástól függetlenül fedezték fel, hogy a baglyok hangja mennyire sajátos. A kutatók véletlenül jöttek rá, hogy egy új fajról lehet szó, mivel az ornitológusok, akik éveken át kutattak Lombokon, nem gondolták, hogy egyedi bagolyfajok élnének a szigeten.

Az új fajt Rinjani-füleskuvik névre keresztelték, a tudományos neve pedig Otus jolandae lett. A témával foglalkozó tanulmányból kiderül, hogy az állat a Rinjani vulkánról kapta a nevét, amin nagyjából 1350 méteres magasságnál a szóban forgó faj meglehetősen gyakori.
George Sangster, az állatot felfedező kutató azt nyilatkozta, hogy nem számítottak rá, hogy új fajra bukkannak, különösen nem olyanra, ami ilyen elterjedt. Sangster szerint ez az ornitológusok számára is figyelmeztetés lehet arra, hogy még mindig sokat kell tanulnunk az új fajokról, ugyanis ezeket néha akkor is megtalálhatjuk, ha nem látjuk és nem keressük őket, ráadásul az is elképzelhető, hogy olyan helyeken bukkannak fel, ahol senki nem számított rájuk.

További információk az indexen >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás