A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: www.3sat.de

Az emberiség legnagyobb technológia tévedéseire szavazhattak a nézők a 3Sat német televízió tudományos-szórakoztató műsorában. „Győzött“ az atomenergia, dobogós a nyári időszámítás és a bio-üzemanyag.

A szavazók olyan egykor ünnepelt újításokra adhatták voksukat, melyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt kifejezetten károsnak, veszélyesnek bizonyultak. A „nyertes“ vívmányok az tizediktől az első helyig a következőek lettek:

10. épületek utólagos külső hőszigetelése (a penészesedés miatt gyakran néhány év után el kell bontani, ráadásul gyakran rákkeltő anyagokból készül)

9. sárga zsákos hulladékgyűjtés (még a precíz németek is 40%-ban nem oda való anyagokat dobnak bele, több liter vízzel mossák el a joghurtos poharakat, amelyek többnyire így is az égetőbe kerülnek)

8. azbeszt (a 90-es évekig világszerte mértéktelenül alkalmazták épületekben a tüdőrákot okozó veszélyes anyagot)

7. papírmentes iroda (amióta kitalálták az elektronikus adatmentést, sokszorosára nőtt a meggondolatlan, felesleges nyomtatások száma)

6. szilikon-implantátumok (egyre gyakoribbak a sebészeti bakik, hamar cserére, korrekcióra szorulnak)

5. motoros lombfúvó (a környezetbarát lombseprű idegtépően zajos utóda)

4. energiatakarékos izzók (barátságtalan fényt adnak, sokkal hamarabb kiégnek, mint ígérik és mérgező higanyt tartalmaznak)

3. bio-üzemanyag (előállítása az élelmiszerek termesztését szolgáló területeket csökkenti)

2. nyári időszámítás (bosszantó és gazdaságilag teljesen haszontalan az átállás)

Végül a legkárosabbnak tartott találmány, amely a beérkezett szavazatok több mint felét kapta:

1. atomenergia (számtalan balesetet okozott világszerte, többezer évig kezelendő hulladékot hagy a következő nemzedékekre, támogatása évtizedekig hátráltatta a környezetbarát energiák kifejlesztését)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás