A rovat kizárólagos támogatója

Idén jubileumhoz érkezik a farmosi békamentés, hiszen 10. alkalommal épül fel az újrahasznosított reklámhálókból, szőlőkarókból, és habarcsos vödrökből álló ideiglenes terelőrendszer a 311-es út mentén.

Ezzel a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a hozzá csatlakozó civil természetvédelmi szervezetek a főutat keresztező ásóbékák életét kívánják megóvni. Az elmúlt években nagyszámú, mindösszesen: 300.386 pld. kétéltűt mentettünk meg a potenciális közúti gázolástól, amelynek köszönhetően szépen gyarapszik a Farmos környéki mocsárvilág ásóbéka állománya. Az akció során nagy hangsúlyt fektetünk a nagyközönség bevonásával megvalósuló, a valódi tapasztalatokra építkező, a természet megismerését, annak megszerettetését szem előtt tartó természetvédelemre. Hiszen a kétéltűek (és minden természeti érték) csak akkor maradhat fenn hazánkban, ha a természetvédelem nem egy rezervátumokba szorított, marginális tényező, hanem társadalmilag elismert és a nagyközönség által az élet minden területén igényelt jelenséggé válik.

Az akcióhoz való csatlakozásra több lehetőség adódik:

Elsőként az ideiglenes terelő rendszer kiépítéséhez keresünk vállalkozó önkénteseket. Ehhez az eseményhez február 28-án lehet csatlakozni a helyszínen. Ezen múlik az egész akció sikere. A részletekről az alábbi oldalon tájékozódhatnak:>>>

Természetesen az akció örömeiben, a tényleges békamentésben való részvétel lehetőségét is biztosítjuk az érdeklődő magánszemélyeknek, oktatási intézményeknek és egyéb csoportoknak (3-tól 103 éves korig). Március elsejétől a vonulási szezon végéig (április eleje-közepe) minden nap reggelén szervezett formában történik a vödörcsapdákba esett kétéltűek átszállítása a közeli mocsárhoz. Az elmúlt években örvendetes módon népszerűvé vált az akció, így tavaly már, több mint 1000 fő érdeklődőnek mutattuk be a Farmos környéki természeti értékeket. Ebből kifolyólag csoportok esetén a csatlakozás kizárólag előre történő bejelentkezéssel történik. A bejelentkezés menetéről, és a részvétel alapvető kérdéseiről az alábbi oldalon tájékozódhatnak >>>

Ifjú békamentőkIfjú békamentők

Az idei évben elsőként kerül megrendezésre március 28-án, a békamentéshez köthető "Békamentő-Gólyaváró Családi Nap", ahol nem csak a szokásos 2-3 órás békamentős programmal, hanem egész napos rendezvénnyel várjuk az érdeklődőket. A délelőtti békamentés követően, egy fehér gólyák számára készített, speciális tartóval és fészekalappal ellátott villanyoszlop felállításával kezdetét veszi a programsorozat. Ennek során a résztvevő szervezetek természetismereti tematikájú standokkal; garantált kirándulásokkal és egyéb szórakoztató programokkal (madárgyűrűzési bemutató, „csináld magad” madárodú készítés, csónaktúra a mocsárban, "darus kocsis panoráma-kilátó", lovagoltatás, Nemzeti Parki, és helyi termékek vására stb.) várjak az érdeklődőket. Erről bővebb információ itt.

További információ: https://www.facebook.com/FarmosiBekamentok?sk=notes.

Amennyiben bárkiben marad nyitott kérdés, úgy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője, Németh András áll rendelkezésre +36 30-236-8351

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás