A rovat kizárólagos támogatója

Létezik egy olyan közgazdaságtan, amelyben szerepet kap a személyesség, a kölcsönösség, az érzelem, amely a gazdasági kapcsolatokat nem személytelenül, eszközként kezeli.

Hol vannak már azok az idők, amikor parasztasszonyok kannából árulták a tejet és cserépedényből csorgatták a tejfölt? Amikor lábuknál párba kötött csirkék vergődtek a porban és a házilag köpült vajat szőlőlevélen kínálták? Maradtak még mutatóba vásárcsarnokok és portékájukat áruló falusi őstermelők, de a piac már többnyire mást jelent: fiktív fogalommá vált, virtualizálódott. A tőzsdék is mellékszereplőkké váltak; internethálózatokon és összekapcsolt elektronikai rendszereken szoftverek és algoritmusok versenyeznek egymással, non-stop pásztázzák a nyerészkedési lehetőségeket, robotok döntenek ezredmásodpercek alatt (ultra-nagyfrekvenciás kereskedés), s a brókerek beállításának megfelelően adják-veszik a részvényeket, eladósodott államok kincstárjegyeit, a devizát, az olajat, a gabonát, a nyers- és alapanyagokat és mindenféle indexeket. A fő cél nem a kereslet kielégítése, hanem a nyerészkedés: ki találja el jobban, hogy mibe fog kerülni néhány hónap múlva a kávé, vagy a dollár, mennyi lesz egy bajban lévő ország költségvetési hiánya, s így mit ér majd államkötvénye, egy piciny árfolyamváltozásból hogy lehet óriási nyereséget csinálni.

2011-ben a világon megtermelt összes termék és szolgáltatás (az összes GDP) 70 ezer milliárd dollár volt. A fosszilis energiák (olaj, gáz, szén) piaca 7 ezer milliárd dollárt tett ki, az összes kifizetett munkabér pedig 55 ezer milliárdot. Az ingatlanpiacon 0,4 ezer milliárd dollár fordult meg. Az eladósodott államoknak és vállalatoknak a hitelezők 24 ezer milliárd dollár kölcsönt nyújtottak és a világ tőzsdéin 63 ezer milliárd dollár értékben forogtak részvények. A világkereskedelem volumene 36 ezer milliárd dollár nagyságú volt. (Összehasonlításul: hazánk GDP-je 2011-ben 0,14 ezer milliárd, Amerikáé 15,1 ezer milliárd, az Európai Unióé pedig 17,6 ezer milliárd dollárt tett ki.)
Ezek a piacok még a normális üzletmenet körébe tartoznak. De a származékos ügyletek (derivatívák) forgalma 708 ezer milliárd volt, azaz tízszer nagyobb, mint a világon megtermelt összes GDP! Ezek határidős ügyletek, melyek eredetileg a kockázatok kiküszöbölését szolgálták, de manapság már döntően spekulációs eszközök, s közülük a legnagyobb karriert épp az adós becsődölésének esetére szolgáló CDS-ek (kockázat-fedezeti ügyletek) futották be. (Természetét tekintve minden határidős ügylet egy fogadás arra nézve, hogy az adott terméknek, árfolyamnak vagy bárminek mennyi lesz az ára egy meghatározott jövőbeni időpontban; ezért is nevezik e tevékenységet indexkereskedelemnek.) A történetnek azonban még nincs vége, minden piacok legnagyobbika a devizapiac: 1000 ezer milliárd, azaz 1000 billió dollár fölötti értékkel. Ekkora összeget tesz ki a devizaátváltások éves világforgalma, mely nagyobbrészt az árfolyamváltozásokra játszó számítógépes spekuláció.

Az újkori kapitalista piac a polgárosodás fontos színtere volt, hiszen az ügyfelek itt a feudális kötöttségektől mentesen, szabadon léphettek kapcsolatba egymással: egyenlőség, testvériség, szabadság! A piac elméletileg a kölcsönös előnyök realizálásának terepe. Ehhez önmagának is szabadnak kell lennie. A közgazdaságtanban azonban a tökéletes piac absztrakció: mint az euklídeszi geometriában a kiterjedés nélküli pont, vagy a sohasem találkozó párhuzamosok. A valóságban a piacot a nagy játékosok manipulálják, torzítják: erőfölényüket felhasználva mozgatják az árakat, téves információkkal tévesztik meg a többi szereplőt. A világpiac szabályait a nagyok írják, s ezért ők jobban jól járnak, mint a kicsik. Az Európai Unió közös, egységes piacán a periféria kevésbé fejlett országai ugyanúgy nem támogathatják  vállalataikat, mint a fejlettek, a szabad piac ezért a nyugati nagyvállalatok szabad terjeszkedését jelenti.

A tervgazdálkodás a piaci ösztönösséget, spontaneitást, zűrzavart volt hivatva felváltani, a gazdálkodási döntéseket kiszámíthatóvá, a választásokat megalapozottá tenni. Marx a gothai program kritikájában még ezt egyszerű feladatnak látta, mert nem egyénekben, személyiségekben, hanem osztályokban gondolkodott. Később, a gyakorlatban azonban minél precízebb volt a tervezés, annál nagyobb lett a káosz a gazdasági folyamatok és az emberi döntések kiszámíthatatlansága miatt. A szigorú tervgazdálkodást folytató országokban a feketepiac tette lehetővé az emberi életet. Nagy melléfogások a másik oldalon is előfordultak. Say-dogmaként ismert és a klasszikus közgazdák korából való az a hiedelem, hogy minden kínálat megteremti a maga keresletét. Eszerint olyan gazdasági válságnak nem lenne szabad előfordulnia, amelyet a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozatlansága okoz. (Pedig ha nem is minden válságot ez okozza, az mindegyikre jellemző.)

Manapság a piacra úgy tekintünk, mint a kíméletlen önzés megvalósulásának színterére. A főáramú közgazdaságtan kialakulását Adam Smithre és a klasszikus angol-skót közgazdákra, majd az őket követő neoklasszikusokra vezetjük vissza. Smithnek tulajdonítjuk a „láthatatlan kezet”, a mindent elrendező piaci erőket, melyek az egyéni önzésekből összekovácsolják a közjót. Tudatunkban szinte a természeti törvények erejével van jelen, hogy ez másképpen nem is lehet; ilyen az emberi természet és ennélfogva ilyennek kell lennie a gazdaságnak. A helyzet azonban egyáltalán nem reménytelen. A XX. század eleje óta megszoktuk, hogy Anglia, majd az Egyesült Államok világuralma folytán a tudományokban is e két hatalom a mérvadó és elhanyagoltuk az egyéb iskolákat.

Egy nemrégiben megjelent kitűnő könyv a civil gazdaságról (szerzői az olasz Bruni és Zamagni) rádöbbent, hogy a közgazdaságtant nem csak angolszászok művelik.  A XVIII. századi itáliai felvilágosodás és közgazdasági iskola merőben más eredményeket produkált. Az elsősorban Antonio Genovesi nevéhez köthető irányzat (aki egyébként Adam Smith kortársa volt) a piacot – az itáliai polgári humanizmus hagyományát követve – olyan intézménynek tekintette, ahol a polgári erények, a kölcsönösség és egymás tisztelete játszották a fő szerepet. Ezzel szemben a skót-angol felvilágosodás közgazdászai teljesen más útra léptek. Smitht ugyan tévesen tartják a láthatatlan kéz kitalálójának, de ő nyitotta meg az utat ahhoz a felfogáshoz, hogy a piacon egyszerre részt vevő önérdek és erény szétválasztható. A következő lépésben Bentham a boldogságot hasznossággá degradálta, majd Wicksteed kidolgozta annak elméletét, hogy a piacon megjelenő önérdek és erény nem csak szétválasztható, de ez a művelet, a gazdasági cselekvés leválasztása a személyes és érzelmi motivációktól még hasznos is, a közgazdaságtudomány fejlődését segíti elő. A neoklasszikusok végül is szétválasztották a homo oeconomicus színterét, a gazdaságot a homo sociologicus tevékenységi területétől, a szociológiától. E tudományos „fejlődésnek” az utolsó, végzetes lökést a XX. század elején megjelenő pozitivizmus adta, mely minden értékítéletet száműzött a közgazdaságtanból. Ily módon az eredetileg a boldogságot kereső és az emberi kapcsolatokra és érzelmekre építő diszciplínából az emberi igényeket az anyagi javakra és hasznosságra redukáló tudományt alakítottak ki.

Itt állunk hát, a válság közepén, és azt hisszük, hogy elérkezett a világvége, hogy az emberi természet negatív tulajdonságaira alapozó főáramú közgazdaságtannak nincs alternatívája. Bruni és Zamagni azonban részletes javaslatokat adnak, hogyan építhető fel és használható a piac, mely visszafogadja emberi természetünk jobbik felét, a kölcsönösséget és az önzetlenséget.

A piac átalakítása során az egyenértékek cseréjéből (amikor a tranzakció csak akkor jön létre, ha mindkét fél „teljesít”) át kell lépnünk a kölcsönösségbe. Ekkor az ügylet az esetben is megvalósul, ha a másik fél tudjuk, hogy pillanatnyilag nem képes teljesíteni, de szándékában áll, vagy pedig szivességünket harmadik személynek viszonozza. Ez egyben a gazdaság humanizálásának az útja. A munkanélküliség például jelentősen mérséklődne, ha megszüntetnénk a munka és a munkahely közötti intézményi korlátokat, s ezáltal kielégíthető lenne a gondozási szolgáltatás és a házimunka iránti kereslet. Az új gyakorlat és megvalósítás hordozói a civil társadalmi és non-profit szervezetek, szövetkezetek, a szegények bankjai és hasonlóak.
Létezik tehát egy olyan közgazdaságtan, amelyben szerepet kap a személyesség, a kölcsönösség, az érzelem, amely a gazdasági kapcsolatokat nem személytelenül, eszközként kezeli. (A mű hazai megjelentetése két alternatív közgazdász, Baritz Sarolta és Kocsis Tamás érdeme.)

Kiss Károly közgazdász

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek