Süli János lemondott államtitkári posztjáról, derül ki a legutóbbi Magyar Közlönyből. A bejegyzés szerint Süli megbízatása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál szeptember 5-i hatállyal, vagyis hétfőn szűnt meg. Süli szerint nem a miniszteri kritikák miatt mondott le.
Süli az előző kormányban a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter volt, az aktuális kormányban Szijjártó Péter vette maga mellé, feladata továbbra is a paksi bővítés felett való bábáskodás maradt. Paks 2 azonban most már elsődlegesen a külügyminiszter felelőssége, aki többször is hangoztatta, hogy nem elégedett a projekt előrehaladásának tempójával.
Süli János villamosmérnök végzettségű politikus, élete nagy részét a paksi atomerőműben töltötte, 26 éves ottani pályafutása végén a cég vezérigazgatója volt. 2014-ben a Fidesz jelöltjét legyőzve Paks polgármestere lett, de 2017-ben felkérték, hogy lépjen be a kormányba a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterként. 2018-ban és 2022-ben országgyűlési képviselőnek is megválasztották, a KDNP frakciójába lépett be, és ez a megbízatása most is megmarad.
Süli nem a miniszteri kritikák miatt mondott le
„Nem a két miniszter (Szijjártó és Lázár) kritikája miatt mondtam le, ez a kritika engem nem viselt meg” – ezt nyilatkozta az ATV Híradójának Süli János, aki lemondott külügyminisztérumi államtitkári posztjáról.
Arról viszont nem akart beszélni, hogy mi volt a valódi oka a távozásának. Annyit még elmondott, hogy 66 éves elmúlt és paksi lakosként, illetve országgyűlési képviselőként van feladata bőven. Ezért elemi érdeke neki is, hogy a paksi beruházás megvalósuljon.
Nyitókép:
Süli János, a Paksi Atomerõmû két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelõs tárca nélküli miniszterjelölt kinevezés elõtti meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 15-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Kapcsolódó anyagok:
Illés Zoltán: Paks 2 sosem fog üzemelni
Ismét túlmelegítette a Dunát a Paksi Atomerőmű
Kritikus szint fölé melegedett a Duna, kevesebbet termel a Paksi Atomerőmű
Megkapta Paks II. a létesítési engedélyt
Szijjártó Péter is beszólt Paks 2 késlekedő vezetőinek
Szijjártó pörgetné a paksi atombővítést: már szeptemberben a konkrét építkezési fázisba léphet