A rovat kizárólagos támogatója

Segítse földtulajdonhoz jutni a kormány azokat a gazdálkodókat, akik jelenleg bérelt földeket művelnek – javasolja a Magosz. A földvásárláshoz egy kedvezményes hitelprogramon keresztül vezethet az út, amelynek nyomán a magyar gazdák majdhogynem ingyen lehetnének birtokosok. A szocialisták óvnak a fideszes műkörmösöktől. Az Élőlánc Magyarországért nyílt levélben kongatja a vészharangot.

Növelni kell a kisgazdaságok tőkeerejét ahhoz, hogy elő tudják teremteni a pályázatokhoz szükséges önrészt – hívta fel a figyelmet nemrégiben Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és az agrártárca közelmúltbeli stratégiai megállapodásával kapcsolatban beszélt arról, hogy a területalapú támogatások 1200 hektárnál nagyobb területek után nem járnak, s a nagyüzemeknél felszabaduló 20 milliárd forintot pályázati úton osztják el a kisgazdaságok között. Ezek után a Magosz legutóbbi elnökségi ülésén megfogalmazódott a javaslat, hogy a kormány teremtse meg a földvásárlás lehetőségét a gazdálkodók számára – annak érdekében, hogy a földeket a magyar gazdák ne csak bérlőként, hanem tulajdonosként művelhessék. Mint hozzátették, a vásárláshoz megfelelő finanszírozási, hitelezési lehetőségek is szükségesek. A Magyar Nemzet számításai szerint ez félmillió hektár állami föld esetében 500 milliárd forintos ügyletet jelentene – egymillió forintos hektáronkénti vételárral számolva. Az állam persze – a birtokpolitikai irányelvekre hivatkozva – olcsóbban, sőt, akár ingyen is odaadhatja a földeket – vélik szakértők.

A tőkeerős külföldiek előtt kell lépni

Az elnökségi ülésen élesen vetődött fel az a követelés, miszerint a kormány határozottan álljon ki a termőföld védelme mellett. Amennyiben Brüsszel a termőföldek forgalmáról szóló törvény miatt kötelezettségszegési eljárást indít – miközben hazánk kész a bíróságon is megvédeni a törvényt –, nagy a veszélye annak, hogy „a magyar gazdák később már hátrányba kerülnek”. Ezért kellene a kormánynak most megteremtenie a tulajdonszerzés lehetőségét, mert „az a biztos, amikor a föld a gazda tulajdonában van” – mondta a Magosz elnöke. Jakab István szerint a javaslat a forgalomképes állami vagy magánföldek megvásárlására vonatkozik, céljuk, hogy a gazda versenyképesen tudjon dolgozni, művelhető táblaméreteket kialakítani. Kiemelte: fontos, hogy minél előbb meg tudják vásárolni a földeket, mivel az idő előrehaladtával egyre inkább megjelenik a „migrációs tőke”, a tőkeerős vevők a piacon. „Ebben a hat évben még meglesznek a területalapú támogatások, most tud a gazda felhalmozni annyit, hogy beindítsa a vásárlást, le tudja tenni a saját erőt, amihez megfelelő hitelkonstrukció kell” – érvelt a Magosz elnöke.

Borús forgatókönyv

A gazdák tulajdonában lévő termőföld nemcsak termelőeszköz, hanem a fent említett pályázatokhoz akár saját erő is lehet, amennyiben a jogszabályi környezetet úgy alakítják – vélekednek megfigyelők. Emlékeztetnek arra, hogy ha a gazdálkodáshoz rendelkezésre álló tőkét egy gazda fejlesztés helyett földvásárlásra fordítja, romlik a versenyképessége. Az is igaz – teszik hozzá –, hogy a Magosz javaslata afféle előremenekülést is jelentene azoknak a gazdálkodóknak, akik jelenleg földet bérelnek, s a földalapú támogatás kvázi ellensúlyozza számukra a bérleti díjat. A támogatás 2020 után megszűnhet, a bérelt földön gazdálkodónak a haszonbérleti díj már a tényleges üzemi költségeit tetézi, ami nagyban befolyásolhatja a nyereségességet. Ez a borús forgatókönyv a magyar gazdákat eddig nem ösztönözte eléggé a földvásárlásra. A pályázati pénzek elnyerési lehetősége egy jó hitelprogrammal megfejelve azonban már akár elég motivációs erőt adhat számukra ahhoz, hogy a földtulajdont részesítsék előnyben a földbérleti szerződések helyett. Más kérdés, hogy a bankok számára is elfogadható konstrukcióval kell előállni – szakértők szerint ez még akkor is igaz, ha az állami bankok gyarapodásával a kormány „házon belül is” megoldhatja a kedvezményes finanszírozást. Ez esetben azonban biztosan drágább lenne az ügylet, ráadásul a termőföldet a bankok fedezetként nem igazán fogadják el, így az állami garanciavállalás elkerülhetetlen lenne – szögezik le a szakértők.

A szocialisták óvnak a fideszes műkörmösöktől

A szocialisták féltik a vagyont. Az MSZP a Magosz javaslatával kapcsolatban arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy mondja ki: nem adják „haverjaik” tulajdonába a most még csak bérelt földeket, nem osztják szét egymás közt „Magyarország legértékesebb vagyonát” – közölte Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese. Szerinte ez azt jelentené, hogy „a magyar földeket örökre megkapnák a mészároslőrincek, a magoszos haverok, a fideszes benzinkutasok, masszőrök, ügyvédek, műkörmösök és egyéb kormányzati csókosok”.- írta tegnap az mno.hu.


 Nyílt levél a magyar értelmiségnek, a média munkatársainak…

Tisztelt Professzorok, Művészek, Közéleti Emberek!
Tisztelt Média Munkatársak!

A magyar nép jövője, megmaradása kerül veszélybe, ha megvalósul a most induló gyalázatos néprablás. Ezen a nyáron elveszíthetjük a nemzeti vagyon stratégiai részét alkotó állami földvagyont!
Fontos a TTIP kérdése is, örvendetes, hogy megszólalt a magyar értelmiség, de az állami földek sorsa, a közvagyon közeljövőben való újabb megrablása is fontos kell, hogy legyen annak, aki magát felelős értelmiséginek tartja. Ezért arra kérek mindenkit, szólaljon meg ebben az ügyben is – közösen, vagy egyénenként minden lehetséges fórumon, tiltakozzon a kormánynál, a parlamentnél, a közjogi méltóságoknál, és hívja fel az emberek figyelmét. Ebben a vészterhes időszakban nem engedhetjük ki a földeket a kezünkből! Nagy szükségünk lesz még rájuk a tudósok által megjósolt ínséges időkben.

Az Élőlánc Magyarországért parlamenten kívüli párt a közjogi méltóságoknak írt nyílt levelében már 2015. május 29-én figyelmeztetett. Ezt írta:

"…kormányközeli forrásból származó információk szerint a kormányzat arra készül, hogy az állami földeket eladja az érdekkörébe tartozó „nyerteseknek”. Nem zárható ki, hogy ez még ezen a nyáron, tehát alig néhány hét múlva megtörténik."
RÉSZLETES LEVÉL:  Élőlánc Magyarországért Nyílt levél Magyarország közjogi méltóságai részére (word 60 KB)

Alig telt el néhány hét, és az akció máris indul: a gazdákat és a vidéket eláruló, a földmutyiban főszerepet játszó MAGOSZ már akcióba is lendült:

A kormány teremtse meg a lehetőségét a földvásárlásnak! (ProfitLine, 2015.07.03 ) A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) kormányzati lépéseket sürget annak érdekében, hogy a földeket a magyar gazdák ne csak bérlőként, hanem tulajdonosként művelhessék, a vásárláshoz pedig megfelelő finansz…

A megfelelő finanszírozás alatt a MAGOSZ azt érti, hogy kvázi ingyen kapják meg a mutyisok a botrányos és törvénytelen pályázatokon elnyert földeket, mint annak idején a ma már csak "piszkos 12"-nek nevezett állami gazdaságokat.

Németh Lászlóné és  Orbán Viktor a nagy mutyisító/államosítókNémeth Lászlóné és Orbán Viktor a nagy mutyisító/államosítók
Minden el van készítve, Németh Lászlóné (Simicska Lajos és Nyerges Zsolt embere) már a megfelelő helyen készen áll a "kedvezményes hitelek" bonyolítására. Ezért ne vegyen mérget senki az Orbán – Simicska háborúra…
Németh Lászlóné – jelenleg a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár, aki 1998-2002 között a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nél dolgozott. Előbb vezérigazgatói tanácsadó volt, majd a hitelezési területet felügyelő ügyvezető igazgatónak nevezték ki. Ő biztosította a 12 állami gazdaság privatizációjához a rendkívül kedvezményes sok milliárdos nagyságrendű hiteleket.

Kérek minden gondolkozni képes embert, hogy semmilyen megfontolásból ne árulja el hazáját, tegyen meg mindent, hogy ezt a gyalázatot meg tudjuk akadályozni!

Kérem a sajtó munkatársait bárhol is dolgoznak – vállalják fel történelmi feladatukat az emberek hiteles tájékoztatásában, figyelmeztetésében.
Ezen a nyáron az ország "nem mehet szabadságra" – nem kapcsolhat ki, nem lankadhat a figyelme – mert a 12 állami gazdaságot is a nyári szabadságok alatt – július-augusztusban vitték el, és mire az istenadta nép felocsúdott, már bottal üthette a nyomát… Ez most nem ismétlődhet meg! Ne hagyjuk!

2015. július 3.

Ács Sándorné
agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök
Élőlánc Magyarországért elnökségi tag
 

A települések eltérő érdekérvényesítő képessége  

Az adatok elemzése alapján határozottan állítható, hogy az egyes települések gazdálkodói nem azonos eséllyel pályáznak az állami földek bérleti jogának megszerzésére. A VI. jelentésben a 2014. január 1-i állapot szerint bemutatott eredmények alapján úgy tűnik, hogy az egyes települések „érdekérvényesítő képességében” jelentős eltérések mutatkoznak.
Elgondolkodtató részletekVesztes – nyertes települések – állami földbérletek – 2014 jan. állapot (word 70 KB)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás