Hirdetés

Lerakták ma Magyarország legnagyobb napelemes erőművének alapkövét a Mátrában. A 15 megawattos (MW) teljesítményű fotovoltaikus, mintegy 6,5 milliárd forintba kerülő erőmű a Mátrai Erőmű Zrt. beruházásában épül meg.

Az ünnepségen Marie-Theres Thiell, a társaság felügyelőbizottságának elnöke azt mondta, ezzel a beruházással Magyarországon egyedülálló módon összeér a hagyományos energiatermelés a jövő energiatermelésével. A fejlesztés megvalósulását nagyban segítette, hogy a bekerülési költség felét fejlesztési adókedvezményből tudják biztosítani.

Valaska József, a zrt. korábbi elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy a társaság megértette az idők változását. A lignitalapú energiatermelés a megújuló energiatermeléssel és az erőműhöz tartozó ipari park fejlődésével együtt biztosíthatja a társaság jövőjét.

Mikus Tibor, a kivitelező konzorciumot vezető Wire-Vill Kft. ügyvezetője elmondta: a Mátrában, az Őzse-völgyi zagytározó sík felületén 30 hektáron kialakítandó szolármezőn 72 ezer 480, déli irányba tájolt napelemet helyeznek el. Az innen nyert energiát a meglévő távvezeték-hálózatba táplálják be. Terveik szerint augusztus végén már megkezdődhet az erőmű másfél hónapos próbaüzeme. Ezzel a beruházással Közép-Európa legnagyobb kapcsolt szén- és megújuló-energia erőműve jön létre.

 

A Mátrai Hőerőmű - a bal felső sarokban a napelem-park látványterve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Mátrai Erőmű Zrt. közleményében felidézi: a 950 MW beépített teljesítménnyel rendelkező erőmű Magyarország legnagyobb lignittüzelésű erőműve és az energiaszektor második legnagyobb áramtermelő üzeme, amely a teljes magyar éves villamosenergia-felhasználás 15 százalékát állítja elő. A naperőmű-projekt helyszínéül a közel húszéves üzem után megtelt és a termelésből kivont Őzse-völgyi zagytározó szolgál. A leendő naperőmű által megtermelt villamosenergia átlagosan egy kisebb várost, mintegy ezer négytagú háztartást lát el zöldenergiával. (MTI)

Részint benaposodik az ex Gagarin szénerőmű
Az ország legnagyobb magántulajdonú lignit tüzelésű erőműve ősztől az ország legnagyobb naperőművét építi meg. A németek 72.480 napelemet telepítenek a Gyöngyös melletti Visontára, miközben Orbán Putyinnal atomozik Pakson. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás