A rovat kizárólagos támogatója

Lányi András cikke a Heti válaszban

Az a baj veletek, zöldekkel, hogy mindenre csak nemet tudtok mondani, oktat ki néha egy-egy jóakaróm. Valóban, a környezetvédők rendszerint tiltakozó akcióikkal hívják fel magukra a figyelmet: nem akarják, hogy Visegrádnál duzzasztógáttal rekesszék el a Dunát, fellépnek a főváros és vidéke maradék zöldterületeit irgalmatlanul pusztító telekspekuláció ellen, elutasítják a bolygót radioaktív hulladéktemetővé változtató atomerőművek építését, ellenségei az agrobiznisz „zöld forradalmának”, amely a termőtalajt, táplálékunkat és ivóvizünket gyilkos mérgekkel árasztja el, pokolba kívánják a városokat fojtogató gépkocsiáradatot stb. De legfőképpen az ellen tiltakoznak, hogy a technológia rémuralmát haladásnak, a pótolhatatlan és nélkülözhetetlen természeti források elherdálását jólétnek, a profit utáni hajszát ésszerű gazdálkodásnak nevezzék.A technológiai-gazdasági rendszerek terjeszkedése, egyre durvább beavatkozása a természeti és kulturális evolúció folyamatába immár az emberi élet elemi feltételeit veszélyezteti. A zöldek meggyőződése, hogy elérkezett az utolsó pillanat, amikor még megálljt parancsolhatunk annak, amit Jürgen Habermas az életvilág gyarmatosításának nevezett.Ha beérnék az uralkodó közfelfogás bírálatával és a „környezet” védelmére szorítkoznának, a zöldek szerepe valóban nem volna több reménytelen ellenkezésnél, hiszen a természet kizsigerelése és a társadalmi tér alárendelése a logisztikai szempontoknak (hatékony használat = haszon = hatalom) az ipari tömegtársadalmak működésének nem járulékos vonása, hanem a lényege. A posztmodern tudás célja az uralom és semmi egyéb, nem az igazság, hanem a rendszer teljesítőképességének a növelése. A természet leigázásának fennhéjázó programjáról pedig bebizonyosodott, hogy nem az ember felszabadítását szolgálja, hanem a másik ember feletti uralmat – a természettől elragadott eszközökkel.A környezet mint környezet tehát védhetetlen. Oltalmazni csak az ember világát lehet az emberellenes és életellenes erőktől. S ezt nem tehetjük a „természet” nevében. Az ökológiai politika hívei, ha semmi egyebet nem akarnának, mint szót emelni kínszenvedésre és pusztulásra ítélt néma lénytársaink érdekében, akkor is a jó életről, az igaz tudásról és a világ szépséges rendjéről alkotott emberi fogalmakra kellene hivatkozniuk, hogy meggyőződésüknek érvényt szerezzenek. Nincs más választásuk: e rend tiszteletét, az igazság szeretetét (a szeretet igazságát) kell megosztaniuk kortársaikkal. A földi élet gazdag sokféleségéért, a jövő nemzedékek sorsáért ránk háruló felelősség tudatát.S nem az a baj velük, hogy a tagadásuk mögött ne állna összefüggő, pozitív világkép. A zöldek fellépése épp azért zavarbaejtő, nyugtalanító és valóban felforgató, mert bírálatuk nem egyes „túlkapások” ellen irányul, hanem az uralkodó társadalmi-gazdasági rendszer legitimitását teszi kérdésessé. A bírálat ráadásul az emberi együttélés olyan alapelveire hivatkozik – autonómia és szolidaritás, szabadság és szeretet –, amelyek végigkísérték civilizációnk fejlődését.Az élhető élet, a fenntartható gazdaság, a felszabadító együttlét társadalmi stratégiáit az ökológiai világnézet nem kínálja készen, s ezt nem is teheti, ha nem akar ellentmondásba keveredni saját elkötelezettségével a spontán folyamatok, a helyi változatok, valamint a személyi felelősség eszméje mellett. Nem zöld utópiák meghirdetéséről van tehát szó. Különösen nem abban a szociálkonstruktivista értelemben, hogy az egyéni választások függetlenségének abszolutizálása a liberális utópia, a társadalmi igazságosság „objektív” formulájának ígérete pedig a szocialista utópiák kiindulópontja gyanánt szolgálhatott. éppen ellenkezőleg: az ökológiai politika azoknak a mesterségesen támasztott akadályoknak és életidegen kényszerűségeknek az elhárítására vállalkozik, amelyek az erőszakos modernizáció természet- és társadalomátalakító kísérleteinek örökségeként maradtak reánk. A sebek gyógyítgatására. Az emberi közösségek és élőlénytársulások életképességének helyreállítására. S amikor mindezt időszerűnek és lehetségesnek tünteti fel, alternatívát kínál a globális környezeti katasztrófa felé sodródó új évszázadnak. Tehetetlen beletörődésnél, képmutató önigazolásnál mindenesetre többet.A helyreállítás, persze, csalóka kifejezés. Az evolúció történetében nincs út visszafelé, legfeljebb megszívlelendő tanulságok akadnak. Az előttünk álló feladathoz – a globális környezeti és népesedési katasztrófa elhárításához – hasonlót civilizációnk történetében nem találunk. Tehát a megoldásoknak is újaknak kell lenniük. S hogy makacsul ragaszkodnak a többes szám használatához, ez önmagában is megkülönbözteti az ökológiai politika híveinek álláspontját mindenféle világmegváltó próféciától. Annyi bizonyos, mostantól kezdve jó lelkiismerettel nem nevezhetünk fejlődésnek semmit, ami nem a fenntarthatóságot szolgálja. Minden tudásunkat, intézményeinket az eszközök és szolgáltatások tömeges előállításának szolgálatába állítottuk, s ez mégsem vezetett a jólét általános növekedéséhez, a társadalmi igazságtalanság szélsőséges formáinak felszámolásához. Ehelyett az ínség, az erőszak és a létbizonytalanság öltött világszerte példátlan méreteket. Szédületes tempóban használjuk el a természet és a kultúra kincseit, egyetlen hatalmas hulladéktemetővé változtatjuk a Földet. Az marad utánunk, mint Egyiptom fáraói után a piramisok, rettenetes mementó – egy lakhatatlan bolygó.Mit tehetnénk, hogy mégse így legyen, a globális fenyegetés ellenében, mi, kicsiny emberek? Mindenekelőtt a globális megoldások bűvöletétől kell megszabadulnunk, azoknak a mechanizmusoknak az uralmától, amelyeken keresztül a mi sorsunkról mások, máshol, az érintettektől távol döntenek, elvont számítások alapján. Mert helyreállítani csak azt lehet, aminek ismerjük a helyét. A saját környezetének tönkretételét senki se tartja se jónak, se ésszerűnek, s ha ilyesmit tapasztal, az emberek többsége nem marad közömbös – legfeljebb beletörődik tehetetlenségébe. De egyenként és külön-külön mégis alávetjük magunkat a pazarlás és önpusztítás kényszerűségének. Nem akarjuk, hogy kivágják az erdőket, de abba beletörődünk, hogy csomagolás, számla, reklám, szalvéta formájában naponta kisebb erdőségeket hajítsunk a szemétkosárba. Fuldoklunk a városokban, de (sőt, éppen ezért!) gépkocsival közlekedünk ott is – például Budapest belterületén –, ahol a gyaloglás és a tömegközlekedés eszközeinek használata nem járna semmiféle tényleges időveszteséggel. Munkában és szórakozásként előnyben részesítjük a személyes érintkezéssel szemben a távközlési rendszerek szolgáltatásait, valóságos környezetünk elsivárosodása elől virtuális világokba menekülünk, gyermekeinket is erre szoktatjuk.Igaz, ami igaz: a gépies produktivitás – passzív töltekezés igényei szerint gondosan, sőt leleményesen berendezett környezetben nemigen lehet büntetlenül eltérni a többség életformájától . Ha másfajta örömöket, másféle versenyt, más oktatást szeretnénk, és más elvek jegyében óhajtunk gondoskodni egymásról, szükségleteinkről, erre csak együtt szánhatjuk rá magunkat. Ennek előfeltétele azonban, hogy szót értsünk egymással, s ne a médiumok, árfolyamok, adatbázisok, technológiai előírások és píár-szakemberek közvetítsenek a teljesítmények és vélemények között.Az ökológiai politika tehát mindenekelőtt „röghöz kötött” – személyes jelenléthez, helyismerethez. Tudja a történelemből, hogy a mélyreható, tartós változások mindig kis léptékben és a kicsinyek érdekében mentek végbe (Hajnal István), a szabadság kicsiny köreinek védelmében (Bibó). Nem nagy célok jegyében, nem „jövőképek” szerint. Hiszen a jövőt, fajtánk jövőjét is csak azért romboljuk, mert a jelenben nem találjuk a helyünket. Meglehet, nagyon is rosszul bánunk az időnkkel (egymással, önmagunkkal). Az ökológiai politika törekvését a legtömörebben pécsi tanárkollégám fogalmazta meg a Nádasdy Alapítvány egyik tanácskozásán, íme, ennyi csupán: visszaadni a pillanat méltóságát. Ami, persze, az állítólagos ökológiai „önkorlátozásnak” a szöges ellentéte lehet csak: önmegértés, önkiteljesítés. Aki ebben korlátozást lát, ne próbálkozzon vele.
Lányi András 2001 ápr.13. hetiválasz

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás