Hirdetés

Párizs sokak számára elképzelhetetlen a kávézók teraszai nélkül, ahova télen is kényelmesen be lehet ülni, köszönhetően a kültéri fűtőberendezéseknek. Ez a megoldás a 90-es években terjedt el szerte Franciaországban, amikor megtiltották a beltéri dohányzást. Környezeti szempontból elfajzott dolog a kültéri fűtés és hűtés.

Érdekvédelmi szervezetek szerint a párizsi vendéglátóhelyek több mint háromnegyede rendelkezik fűtött terasszal. A gond csak az, hogy ez nagyon energiapazarló megoldás, hiszen a teraszokat általában csak egy nem túl vastag műanyag sátorféleség választja el az utcától, így a meleg nagyon gyorsan kiszökik. A helyzet hasonló nyáron a kültéri klímákkal. A Euronews kora tavasszal azt írta, hogy egy 75 négyzetméteres terasz fűtéséhez egy tél során 13,7 tonna szén-dioxid-kibocsátás kapcsolódik, és csak Párizsban 12 ezer fűtött terasz van.

Néhány francia városban már eddig is tilos volt a teraszok fűtése, a párizsi főpolgármester azonban korábban elutasította a tilalmat a gazdasági károkra hivatkozva. Az egyik zöldpárti kerületi polgármester viszont a korlátozás mellett érvelt már az önkormányzati választások előtt is, de döntőnek az bizonyult, hogy sok településen alaposan megerősödtek a zöldek.  Ezt követően az Emmanuel Macron elnök által kinevezett új kormány is igyekszik aktivizálni magát a klímavédelem terén. Ahogy a BBC írja, az új környezetvédelmi miniszter, Barbara Pompili környezeti szempontból elfajzott dolognak minősítette a kültéri fűtést és hűtést, így az előbbi az idén kezdődő télen lesz utoljára megengedett a vendéglátóhelyek számára, tekintettel a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira.

Ami a beltéri klímákat illeti, olyan előírás lép érvénybe, miszerint a klimatizált vendéglátóhelyeknek kötelező lesz csukva tartani a bejárati ajtajukat. Elsőre furcsának tűnő előírás, de a miniszter szerint sok étterem vagy éppen bolt tartotta nyitva az ajtóit, hogy ezzel is befelé csábítsa az embereket.

Egyébként egy kifejezetten alulról jövő kezdeményezésről van szó. Amikor le akarta szerelni a sárga mellényes tüntetők tiltakozási hullámát, Macron afféle társadalmi parlamenteket hívott össze, amelyek tagjait véletlenszerűen választották ki. A klímaüggyel egy ilyen 150 fős testület foglalkozott, innen származott a hamarosan megvalósuló javaslat- írta a G7 gazdasági portál.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás