A rovat kizárólagos támogatója

Az LMP ismételten felszólítja az Orbán-kormányt: vizsgálja felül a múlt évben elfogadott klímatörvényt, és abban ambiciózus célokat rögzítve, azt újra terjessze be az Országgyűlésnek – jelentette be Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.

Schmuck Erzsébet közölte: miközben Áder János köztársasági elnök a glasgow-i klímacsúcson “fényezte” a kormány klímacéljait, várható lépéseit, addig Magyarország klímapolitikájára a legfrissebb klímaváltozási teljesítményindex elégtelen osztályzatot adott.
A politikus szerint a klímapolitikával foglalkozó nemzetközi szervezetek elemzéseiben az egyes országok klímatervei és a (károsanyag-) kibocsátása közötti viszonyt vizsgálva – Szlovénia mellett – Magyarország bizonyult idén a legrosszabban teljesítő uniós tagállamnak.

Az ellenzéki párt társelnöke szerint ezen az eredményen nem kell meglepődni, hiszen a kormány törvénybe iktatta, hogy 2030-ig a 40 százalékos szén-dioxid-csökkentési célban gondolkodik. Ez az a szint – emlékeztetett a politikus -, amit egyszer már 2013-ban elért az ország.

Schmuck Erzsébet hangsúlyozta, 2014 óta Magyarország szén-dioxid-kibocsátása nő, így azonban nem lehet elérni a 2050-re kitűzött klímasemlegességet.
“Továbbra is tiltott a szélenergia; a zöldterületek védelme nem fontos; nem indítottak komplex épületenergetikai programot, ami valódi rezsicsökkentést eredményezne a családoknak” – sorolta a politikus.

Az LMP társelnöke szerint Orbán Viktor csak akkor hajlandó zöldügyekkel foglalkozni, ha az unió ad rá pénzt. Hozzátette: továbbra sem látszik az sem, hogy a megváltozott éghajlati viszonyokhoz hogyan akar alkalmazkodni a kormány.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás