A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: LMP

A parlament a héten tárgyalta azt a törvénymódosítást, ami a gépjárművekre vonatkozó regisztrációs adó tételeit változtatja meg. Az LMP szerint igazságtalan, hogy a kabinet a luxusautók tulajdonosait támogatja.

Az LMP üdvözli, hogy a kategóriákat az EU-s környezetvédelmi szabványok alapján módosították, így a kevésbé környezetszennyező járművekre kisebb adó jut. A párt szerint ugyanakkor az új tarifarendszer súlyos hibája, hogy a nagy teljesítményű, luxus kategóriában durván csökkenti az adótételt. Ez azon túl, hogy csökkenti az állam adóbevételeit, azoknak nyújt kedvezményt, akik erre nem szorulnak rá és ráadásul már tavaly is kaptak egy ajándékot a luxusadó eltörlésekor. Elfogadhatatlan továbbá az is, hogy az eddig adócsaló, autójukat külföldi rendszámmal futatókat kedvezményben részesítik.

Mint környezetvédő szervezetek is rámutatnak, az indítvány szakmailag elhibázott része a robogók adójának csökkentése is, mivel ezek a járművek igen erősen szennyezők.

Az LMP és zöld szervezetek régóta hangoztatják, hogy a környezet megóvása és a gépkocsijukat munkára használók érdekében nem a luxus importot támogató regisztrációs adóra, ennek módosítgatására, hanem a regisztrációs adó eltörlésére, és egy olyan általános (vállalkozásokra is vonatkozó) gépjárműadóra van szükség, ami a költségvetési bevételeket nem csökkenti, mértéke ugyanakkor a gépjármű értékétől és környezetvédelmi teljesítményétől függ. Ezért kérjük a kormányt, hogy vonja vissza javaslatait, és az érintettekkel való egyeztetés után terjesszen be egy új, 21. századi szabályozást.

Kapcsolódó anyagok:

Adókedvezmény luxusautókra – lobbi a környezet ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás