A rovat kizárólagos támogatója

A 2023. március 11-én délután az  M1-es autópályán történt tömegbalesetért az Orbán Kormány, az Agrárkamara (NAK), és a Herceghalom környéki nagygazdák a felelősek! A baleset egy környezeti és természeti katasztrófa – a defláció eredménye. De mi vezetett ehhez a katasztrófához?

„Fedélzeti kamerás felvételen látható, hogyan történt az M1-es autópályán 2023. március 11-én szombat délután történt tömegbaleset. A rövid videó alátámasztja, hogy tényleg semmit sem lehetett látni, akkora volt a por.”

Köztudott, hogy az Orbán Kormányban NINCS Környezetvédelmi Minisztérium, ami azt jelenti, hogy ebben az országban senki nem foglalkozik érdemben az ország környezeti és természeti állapotának védelmével, fenntartásával. Ez azért van így, hogy semmi ne akadályozza az orbáni érdekkör mindenen és mindenkin átgázoló gazdasági érdekeit. Köztudott, hogy a kormány a nagy, és még nagyobb gazdaságok (Csányi, Mészáros, és még sok zöldbáró) érdekeit szolgálja. Köztudott, hogy éppen 10 éve az Orbán Kormány brutálisan eltörölte a föld színéről a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot – melynek célja éppen az volt, hogy bemutassa, oktassa, hogy hogyan lehet a természetet, és a környezetet védve gazdálkodni – vagyis hogyan lehet az ilyen, és ehhez hasonló környezeti katasztrófákat elkerülni.

Tehát a balesetet a közlekedési szakértők egybehangzó véleménye szerint „lokális porátfúvás” okozta…  A mezőgazdasági szakértők viszont pontosan tudják, hogy ez a jelenség a „defláció” – amikor a szél felkapja, és viszi  a termőföldet! Minden gazdának kötelessége és elemi érdeke a defláció megelőzése, hiszen ez saját termőföldjének védelme is.  Persze honnan is tudná egy gázszerelő ezeket a zavaró dolgokat – hiszen csak egyet tudott, hogy „azok a földek az övéi lesznek” – ahogy ezt a gyanús körülmények között elhunyt juhásznak, Váradi Andrásnak elmesélte.

Minden valamire való szakember tudja, hogy a kisebb méretű földek, köztük mezővédő erdősávok telepítése, a táblák szélein levő gyepes sávok (mezsgyék) meghagyása, a talaj növénnyel fedettsége és a talajéletet kímélő művelési módok az ellenszerei a deflációnak.

Csakhogy az Orbán Kormány mezőgazdasági és birtok politikája ennek épp az ellenkezőjét hozta. A kishantosi földeket megszerző „nyertesek” is azzal kezdték, hogy kivágták a fákat, bokrokat, és beszántották a mezsgyéket… és igen, beszélni kell arról is, hogy éppen azon a vidéken, ahol ez a szörnyű baleset történt (az M1-es autópálya 26-os – egyes források szerint 29-es, ill. 30-as -kilométerszelvényénél a Győr felé vezető oldalon) a valamikori állami földek ma Mészáros Lőrinc, a Tiborc család és a Flier család birtokai.

A Greenfo korábbi cikkének végén letölthető Ángyán József jelentése a Fejér megyei földekről. Vagy itt:

  Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás 2015-2016 (2 MB word)

A részletes tanulmány 97. oldalán található 11.3 számú mellékletben megismerhető, hogy kikhez kerültek a Fejér megyei földek – köztük azok is, amelyek a baleset körzetében találhatók.
Érdemes ezeken komolyan elgondolkozni, mert minden területen katasztrófa felé száguld ez a szegény kis ország.

  1. március 13.

Ács Sándorné
agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök
a hajdani Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság vezetője.


Öt kamion és 37 autó ütközött össze az M1-es autópályán 2023. március 11. Kiégett és sérült gépjárművek az M1-es autópályán Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze. Fotó: MTI Lakatos Péter

Székely Gyöngyvér posztja az FB-ről:

Magyarország legnagyobb közlekedési balesetének margójára:
Előtte egy nappal jártam Ausztriában a ReinSaatnál és ugyanazon az útszakaszon is átkeltem. Akkor kezdett feltámadni a szél, de még jóval gyengébb volt, mint másnap. Láttam, ahogy egy óriási traktor halad a szántóföldön és megmunkálja-porlasztja a talajt valamilyen eszközzel.
Akkor még csak arra gondoltam, hogy le kellene törni a kezét annak, aki így tönkre vágja még azt a kevés humuszt is ami egy ilyen agyonzsarolt talajban megmarad.
Ezek hazánk legjobb termőföldjei és arra sem veszik a fáradtságot, hogy megvárják a csapadékot és zárják hengerrel a talaj… vagy valami. Nem, helyette brutál méretű gépekkel tömörítik az altalajt és beindítják a deflációt a tetején. Ez a tevékenység okozta azt a porvihart, ami miatt ekkora baleset lett. Tudom, mert láttam!


Sándor Bardóczi Budapest főtájépítészének véleménye:

viharban kettétört fenyőfa 2023 március 11 Budapest. kép: Bardóczi Sándor

Március 12-én írom ezeket a sorokat. Ez az időszak a Kárpát-medencében elvileg a hóolvadásé, a belvizeké, a jeges áré, a magasabb vízállásé szokott lenni. “Tavaszi szél vizet áraszt”. Néhány éve ez drasztikusan megváltozott.
A Duna vízállása most Budapesten 200 cm-nél tanyázik, ami meglehetősen alacsony vízállás, a belvíz helyett tegnap a rendkívül erős szél miatt porviharok alakultak ki, s ez Herceghalom térségében egy szörnyű tömegszerencsétlenségbe torkollott az M1 autópályán. A János-hegyen 114 km/h erősségű szelet mértek, miközben a városi fák 90 km/h szelet képesek maximum elviselni, s ha a 114 km/h már lombos állapotban érte volna őket, Budapest ma katasztrófaövezet lenne. Így az örökzöldek voltak elsősorban kitett helyzetben, a fotón egy tegnap a szélroham által derékba tört ezüstfenyő látható.

A talajaink deflációja (széleróziója) hatalmas mértékű, s nem kerülhető ebben meg a nagytáblás szántóföldi művelés felelőssége és a művelésbe vont földeken a mezővédő erdősávok hiánya. A klímaváltozás itt van közöttünk, a márciusi porvihar, a 114 km/h szél, a kiszárított és kiszáradt talajok olyan jelenségek, amelyeknél gyakran nem nézünk mélyebbre, hogy a valódi okait feltárjuk és orvosoljuk…


porzó szántóföld Császár határában 2023 március 11 kép: Deák István fb

Tömegbaleset az M1-en: Szlovákiában közbeavatkoznak, ha jön a porvihar

Előfordul, hogy hatalmas viharok miatt járhatatlanok lesznek az utak, ilyen esetben Németországtól Szlovákián át Horvátországig közbeavatkoznak az útfenntartók, lezárják az érintett szakaszt, vagy kivezényelnek rendőröket, hogy csillapítsák a forgalmat. A hétvégi vihar miatt például a Szlovákiát és Csehországot összekötő D2-es autópálya 10 kilométeres szakaszát zárták le, Cunovo és Jarovce között, ott is baleset történt, de nem sérült meg senki.

A tavaly óta Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető vállalkozások által üzemeltetett autópályán a brutális homokviharba óvatlanul száguldott bele több tucat autó és kamion. A balesetnek halálos áldozata is volt. A rendőrség az ügyben büntetőeljárást indított „a halálos tömegszerencsétlenség körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében”.

A koncessziót szerző cég, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. viszont megállapította, hogy lokális porátfúvás okozhatta a balesetet, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok. Szerintük “a hatóság részéről” nem merült fel a baleset előtt, hogy korlátozni kellene a forgalmat, ők pedig a gyorsforgalmi utak üzemeltetőjeként tájékoztatni és figyelmeztetni tudják az utazókat, amit ők állításuk szerint meg is tettek: „Egész délelőtt látható volt a változtatható jelzésképű táblákon az erős oldalszélre figyelmeztető jelzés, és már déltől (a baleset előtt két és fél órával) szintén a változtatható jelzésképű táblákon (és az Útinformon keresztül is) felhívtuk a figyelmet a korlátozott látási viszonyokra is, szintén magyarul, németül és angol nyelven” írták a Hvg.hu-nak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás