A rovat kizárólagos támogatója

A hagyományokhoz híven idén is szeptember első szombatján rendezik meg Magyarország legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napját.

Idén a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban, a Jászberényi Állat- és Növénykertben és a Rákosivipera-védelmi Központban tartanak viperanapot.  Az érdeklődök többek között megtudhatják, hogy mik azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján megkülönböztethető a vipera az ártalmatlan siklóktól, és megismerkedhetnek a ritka faj megvédésére tett erőfeszítésekkel is – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A rákosi viperát a kihalás szélére sodorta a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, élőhelyeinek eltűnése és a szándékos pusztítás, pedig a mérges kígyók éppen olyan fontos részei a magyar faunának, mint más közkedveltebb állatfajok.  A kunadacsi Rákosivipera-védelmi Központban évente több száz vipera születik, az idén már 253, és a 2004-es megnyitása óta több mint 2400 kisvipera jött világra. A Rákosivipera-védelmi Központ nagyjából kétórás programra várja az érdeklődőket.  Itt a három-négy éves kort megérő egyedek szabadon engedésével 2010 óta növelik a vadon élő állomány méretét. Eddig csaknem 500 példányt engedtek el a Kiskunság és a Hanság vipera-élőhelyein.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás