A rovat kizárólagos támogatója

1998 óta március 6-a az Energiahatékonyság Nemzetközi Napja, melynek célja a megfontolt és tudatos energia-felhasználás népszerűsítése, ösztönzése. Magyarországon a lakosság energiafogyasztása kiemelkedően magas, az ország teljes energiafogyasztásának kb. 32%-át teszi ki, miközben a környező országokban, pl. Ausztriában mindössze 23%, Szlovákiában csak 20% a lakosság által felhasznált energia aránya. Egy átlagos magyar családi ház szigetelésével több mint 0,4 tonnával, 40-50%-kal is csökkenthetnénk az éves CO2-kibocsátásunkat – ha az Orbán-kormány ezt komolyan gondolná, és támogatná.

Jó lenne ezt a napot azzal ünnepelni, hogy a magyar emberek is közvetlenül részesülnek a környezetvédelemre fordítható milliárdokból! De tudjuk, amíg Orbán kormányoz, nem lesz ilyen szerencsénk. Hiszen ha lenne ilyen szándékuk, akkor nem vették volna ki az energiastratégiából a “Kádár-kockák” és a társasházak energetikai felújításának támogatásáról szóló programpontot.

Nyílt beismerése ez annak, hogy Orbán és oligarcha-köre üzletileg a minél több földgáz, olaj és szén felhasználásában érdekelt. A klímaváltozás elleni küzdelem pedig csak addig és olyan mértékben fontos számukra, amíg az uniós pályázatokon elnyerhető közpénzmilliárdokból jó nagyot lehet markolni.

Ahogyan az a kormány energiaügyi államtitkárának szavaiból kiderült, számukra nem fontos, hogy a vidéki családi házak lakói vagy a társasházakban élők célzott segítséget kapjanak ahhoz, hogy csökkenteni tudják fűtésszámlájukat. Orbán körének nem fontos, hogy a vidéken élők milliói korszerű és kevésbé szennyező fűtési módra tudjanak átállni. Számukra nem fontos, hogy javuljon a levegő minősége, nem fontos az energiaszegénység csökkentése. “Nem jön ki a matek, így jártatok” – ez az üzenetük lényege.

Az Orbán-kormány az energiafelhasználás-csökkentésre vonatkozó uniós kötelezettség teljesítését csak kipipálni akarja. De ha már van egy ilyen kötelezettség, akkor megint Orbán kedvenc oligarcháját akarják helyzetbe hozni. “A magyar embereknek meg küldünk majd egy nemzeti konzultációs ívet, ami alapján kihozzuk, hogy egyetértenek a rezsicsökkentés eredményeinek megtartásával” – mondják, és cinikusan összekacsintanak.

Persze a “magyar embereknek” így esélyük sincs arra, hogy csökkentsék az energiafelhasználásukat és fűtésszámlájukat. Esélyük sincs arra, hogy csökkentsék a kiszolgáltatottságukat a kormányzati energia-ármeghatározásnak. És esélyük sincs arra, hogy biztonságosabb, jobb életet élhessenek.

Mi ezen is változtatni akarunk!

Ezért az MSZP új politikai stratégiájának szerves része lesz a környezetünk, az élhető Föld megóvásáért folytatott küzdelem. Ennek sikere érdekében szoros szövetséget kívánunk kialakítani a zöld mozgalmakkal, hiszen a szociáldemokraták természetes szövetségesei a zöldeknek. Mind a környezetvédelem, mind a szociáldemokrácia a kizsákmányolás ellen küzd. A szociáldemokrácia a munkavállalók kizsákmányolása ellen, a környezetvédelem a természeti erőforrások, és a jövő generációjának kizsákmányolása ellen. Mindkettő a kapitalizmus veszteseinek oldalán áll, ezért a környezetvédelem és a szociáldemokrácia természetes szövetségesek. Ez a XXI. század egyik fontos törvényszerűsége.

Ennek megfelelően az MSZP új politikájában olyan programelemeket javasolunk például, amelyek biztosítanák, hogy a családok önerő és hitel nélkül növelhessék otthonaik energiahatékonyságát: szigeteléssel, nyílászárók cseréjével, a fűtés modernizálásával. Mindez elősegítené a klímavédelmi célok teljesítését, jelentős megrendelés-állományt jelentene az építőipar számára, az energia-megtakarítás pedig érdemben hozzájárulna a lakosság energiaköltségeinek csökkentéséhez. És esélyt adna a biztonságosabb, jobb életre – írta  Tóth Bertalan FB posztjában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás