A rovat kizárólagos támogatója

Hévíz önkormányzata évről évre módszeresen írtja a fákat és ezalatt az idő alatt nem láttam egyetlen zöld beruházást sem. Nyílt levelet írt Hévíz Városvezetéséhez/Önkormányzatához Miller-Ferjentsik Viola író, környezetvédő, hévízi lakos.Nyitott ablakkal aludtam, madárdalra ébredtem. Már napok óta fütyül az ablak alatt egy feketerigó, mintha csak valamire fel akarná hívni a figyelmemet. Rá is jöttem, mire – a kert egyik nagy fája tetves és most keresnem kell valami gyógyírt a számára.
A természettel összhangban élni egyáltalán nem nehéz. Szép példája ennek a hévízi tó kialakítása, fából készült peremével, a tó vizében álló fa kapaszkodókkal. Mikor először jártam itt 16 évvel ezelőtt, megérintett a tó természeti szépsége és ereje. Valójában a természetre való odafigyelés az ember természetes állapota, amiből a civilizáció, a városi lét és fogyasztásunk jelenlegi struktúrája szakít ki minket, ha hagyjuk.

16 éve minden nyáron ellátogatunk ide, míg végre két évvel ezelőtt a Covid miatt ide is költöztünk és mára házat is vettünk itt. A 16 év alatt sok változást láttam Hévízen. Rögtön a második évben történt, hogy a hévízi városvezetés az összes fát kivágta az Erzsébet királyné utcában és teljes hosszában feltúrta azt. 15 év kellett ahhoz, hogy az utcakép regenerálódjon és újból árnyékot adjanak az akkor ültetett fák.

Következő évben jött a Széchenyi utca. Emlékszem, ahogyan bukdácsoltunk lefele a dombról papucsban a lyukak és kiálló kövek körül utat keresve magunknak a tűző napon és néztünk egymásra a férjemmel, hogy ez hogyan lehetséges. Mikor ideköltöztünk, jött a Kossuth Lajos utca. Az utca teljes hosszában az összes fa eltűnt szinte egyik napról a másikra. Hetekig nem tudtam arra járni anélkül, hogy ne szöktek volna könnyek a szemembe.

 

Tavaly költöztünk a Vörösmarty utcába, csakhamar elindult a láncfűrész ott is. Szép, egészséges nagy fák estek áldozatul a vezetékek cseréjének. A munkásokkal nem akartam veszekedni, inkább bevittem az önkormányzatra néhány példányt második Ökomesémből, a Barátom, a fa kötetből. Abban pont egy önkormányzat által tervezett fasor kivágását akadályozza meg Móna, az óvodás kislány, nagypapája, a fadoktor, a szülők és az egész óvoda közreműködésével. Az üzenet sajnos nem ért célba, mert a véderdőn végzett fakivágások ezt követően történtek. Arra járva leesett az állam, hogy már azt sem kíméli a gondatlan városvezetés. A könyv eredeti címe Fák nélkül volt – talán az nagyobb sikert ért volna el a döntéshozóknál?

Úgy tűnik, a virágok előkelőbb helyet foglalnak el a városvezetés szívében, mint a fák. Talán azért, mert virágokkal lehet még abban az évben díjakat nyerni de a szép fasorokhoz évtizedek kellenek? Pedig a virág csak szép. Ami az oxigént adja, a levegőt hűti, a port megköti, a széndioxidot kiszűri, az állatoknak otthont ad és be lehet ülni az árnyékába az a fa. Csakis a fák tudnak nekünk segíteni mindebben.

Sürgős változásra van szükség. Hévíz önkormányzata évről évre módszeresen írtja a fákat és ezalatt az idő alatt nem láttam egyetlen zöld beruházást sem. A szelektív gyűjtés visszafejlődött, két hónapig nyomoztam, hogyan lehet bekapcsolódni, mikor ideköltöztem. Az utcában szinte egyedül voltam, aki részt vett benne. A segítségemet a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésében mégis elutasította a szolgáltató. A véderdő természetvédelmi területén végzett fairtás az utolsó figyelmeztetés számunkra, Hévíz lakossága számára, hogy új városvezetésre van szükség. Olyan vezetőkre, akik a természettel összhangban fejlesztik a várost és nem annak kárára. Olyan vezetőkre, akik felvállalják a valódi értékeket és olyan beruházásokat vonzanak ide, amik hosszú távon előnyösek a település és lakói számára és nem rövidtávú érdekek kiszolgálásáról szólnak.

Itt az ideje egy zöld városvezetés kialakításának.

2022. május 10. Madarak és Fák napja
Miller-Ferjentsik Viola író, környezetvédő, hévízi lakos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek