A rovat kizárólagos támogatója

Környezetvédelmi és nemzetgazdasági szempontból is ésszerű volt a francia kormány döntése, hogy megemelik az üzemanyagok adóját. A kivitelezés módja viszont iskolapéldája annak, hogyan nem szabad ezt megtenni.

Sokan és sokszor sürgették – többek között az Európai Bizottság és az OECD –, hogy az európai országok (is) emeljék az üzemanyagok adóit, mivel ezáltal csökken a fogyasztásuk és a környezetszennyezés, továbbá kevesebbet kell költeniük az olajimportra, több pénzük marad az ország fontos feladataira.

Macron ezt megtette, viszont alapvető hibákat követett el. Az üzemanyagadó-emelés meghirdetése előtte nem konzultált a társadalommal, nem vitatta meg a választópolgárokkal. Nem nyújtott kompenzációt még a legsúlyosabban érintetteknek sem (a szegényebb vidéki rétegeknek). A többletbevételek nagy részét a költségvetési hiány csökkentésére tervezte felhasználni, és még a fennmaradó részről sem tette igazán világossá, hogy a környezet állapotát javító intézkedésekre költik-e (például épületkorszerűsítésre vagy a tömegközlekedés fejlesztésére). Kivételezett egyes gazdasági ágazatokkal (például a közúti fuvarozókkal, akik esetében ráadásul még le is állította a tervezett környezetterhelési kilométerarányos útdíj bevezetését). Az adóemelést ráadásul több olyan intézkedés előzte meg (a gazdagok adójának csökkentése, a vasútliberalizáció, a munkatörvénykönyv módosítása), amelyek már eleve a társadalom széles köreinek ellenszenvét váltották ki.

Van azonban számos példa arra, hogy az üzemanyagok árának emelése nem váltott ki ellenérzéseket a lakosság túlnyomó részében, sőt esetenként még népszerűbbé is tette az adott kormányt. Itt három ilyen példát ismertetünk.

Iránban korábban hatalmas állami támogatással tartották rendkívül alacsonyan az üzemanyagok árát. Ez óriási pazarlást, környezetszennyezést, állandó közlekedési dugókat eredményezett. 2010-ben viszont a kormány eltörölte a támogatást, aminek következtében a benzin és gázolaj ára nagymértékben (esetenként a négyszeresére is) megemelkedett. A lakosság nemhogy nem lázadt fel, hanem szinte egyöntetűen támogatta az áremelést, az nagy népszerűségnek örvendett, és megerősítette a kormány helyzetét. A siker titka az alapos előkészítésben, a széles körű tájékoztatásban és a megfelelő kompenzációban rejlett. A háztartások leggazdagabb 20 százaléka kivételével (akik egyébként is könnyűszerrel túltették magukat az áremelésen) minden háztartás személyenként havi 40 USA dollárnak megfelelő kompenzációt kapott. Így a legszegényebbek, akik korábban is a legkevesebb energiát fogyasztották, különösen jól jártak: jelentős többletjövedelemhez jutottak. A reform következtében gyakorlatilag megszűnt a szegénység Iránban! A kormányzat kommunikációjában is az egyik döntő érvelés a társadalmi igazságosság szempontja volt. (Az esetről annak idején részletes ismertetést tett közzé a Levegő Munkacsoport.)

Indonéziában korábban szintén jelentős állami támogatásban részesítették az üzemanyagok vásárlását, amit elsősorban szociális szempontokkal indokoltak. Viszont a Világbank 2012-ben kimutatta, hogy ez éppenséggel rendkívül antiszociális: a támogatás 40 százaléka a lakosság leggazdagabb 10 százalékának jutott, miközben a legszegényebb 10 százalék mindössze egy százalékát kapta. 2004 elején a kormány széles körű felvilágosító kampányt kezdett az üzemanyag-ártámogatások káros hatásairól és egyúttal azt ígérte, hogy a szegényebb rétegeket fokozottan fogják támogatni. Ezt követően két lépésben csökkentették a támogatásokat, aminek következtében az üzemanyagárak 2004 márciusában 29 százalékkal, 2005 októberében pedig további 114 százalékkal emelkedtek. A lakosság az áremelést tiltakozások, tüntetések nélkül fogadta, amiben döntő szerepe volt a felvilágosító kampánynak és főleg annak, hogy a kormány beváltotta a szegényebb rétegek fokozott támogatására tett ígéreteit. (Részletes elemzés a történtekről itt olvasható.)

benzinkút Ghána Accra

Volt idő, amikor Ghánában is jelentős ártámogatást élveztek az üzemanyagok. A 2000-s évek elején a kormány nagymértékben csökkentette a támogatást, aminek következtében számottevően emelkedtek az üzemanyagárak. Ez komoly társadalmi ellenállásba ütközött, ami miatt a kormány visszakozásra kényszerült. A tanulságok alapján azonban 2005-ben alapos hatásvizsgálatot készíttetett a társadalmi hatásokról, majd széles körű tájékoztató kampányt indított, miközben egyeztetéseket folytatott a szakszervezetekkel és más érintettekkel. Egyúttal segélyprogramokat indított a szegényebb rétegek számára, eltörölte az általános és középiskolák tandíját, befagyasztotta a tömegközlekedési menetdíjakat, és növelte az egészségügyi kiadásokat a szegények lakta területeken. Ezt követően már úgy tudta a felszámolni az ártámogatásokat (miáltal nagymértékben emelkedtek az üzemanyagárak), hogy azt a lakosság megértéssel, tiltakozások nélkül fogadta. (Részletes elemzés a történtekről itt olvasható.)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás