A rovat kizárólagos támogatója
Mirror/MTI

Részlegesen lezárták tegnap az északnyugat-angliai Sellafield nukleárishulladék-feldolgozó és tároló telepét, ahol a biztonsági berendezések megemelkedett radioaktív sugárzást mértek. Az intézkedés 10 ezer embert érintett.

A létesítmény szóvivője hangsúlyozta, hogy sem szivárgásnak, sem más balesetnek nincs nyoma, a többtucatnyi biztonsági érzékelő közül egy jelzett "a normális szint feletti" sugárzást. Az ilyenkor szokásos biztonsági eljárás mindazonáltal megindult, mivel "egy nukleáris létesítményben nem lehet találgatásokra hagyatkozni". A szóvivő szerint a sugárzás messze nem olyan magas, amely már jelentősebb közbelépést igényelne. Hozzátette: az sem kizárt, hogy az érzékelő berendezés "a természetes háttérsugárzásban bekövetkezett változást" mérte.

Az üzem egyik illetékes igazgatója is azt közölte tegnap a BBC-vel, hogy semmiféle olyan incidens nem történt, amely "különleges aktivitást" igényelne a létesítményen belül vagy annak környezetében. A Cumbria megyében működő Sellafield üzem egyelőre "csökkentett létszámú" személyzettel működik, az üzemeltetéshez nem közvetlenül kapcsolódó munkahelyek alkalmazottait hazaküldték. A brit energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy "folyamatos kapcsolatban" áll Sellafielddel, de nincs ok annak feltételezésére, hogy bármennyivel is komolyabb incidens történt annál, amiről a létesítmény beszámolt.  A legújabb hivatalos jelentések szerint csak a természetben előforduló radon keltett pánikot reggel, és nem az atomlétesítményben volt üzemzavar vagy baleset.

A Sellafield koradélutáni közleményében azt írta, hogy nem róható fel a létesítménynek a mai magas sugárzás. A levegőben található monitorok nagyon érzékenyek, így a természetes radon sugárzást is mérik. Ez a háttérsugárzás semmilyen kockázatot nem jelent az ott dolgozókra és a környékre.Hétfőtől a megszokott munkarendben fognak történni a munkálatok. Sellafieldben az elmúlt évtizedekben mindazonáltal már több súlyos baleset is történt. Az üzem csaknem hatvan éve az addigi legsúlyosabb nyugat-európai nukleáris baleset helyszíne volt: 1957. október 7-én tűz ütött ki az egyik reaktorban, radioaktív anyagok jutottak a levegőbe és elszennyeződött 500 négyzetkilométernyi területet. Évekkel később egy hivatalos jelentés megállapította, hogy legalább húszan a baleset által előidézett rákos megbetegedésekben haltak meg.

Legutóbb 2005-ben több tízezer liternyi sugárzó sav szivárgott ki az üzem területéről.

Sellafield a legnagyobb és legösszetettebb brit nukleáris létesítmény. A telep az 1940-es évek végétől a brit önálló nukleáris ütőerő hasadóanyag-szükségletének előállítási központja volt, emellett 1956-ban itt állt üzembe a világ első, kereskedelmi célú áramtermelő atomerőműve – ezt 2003-ban leállították -, jelenleg pedig a használt nukleáris fűtőanyagok újrafeldolgozása és tárolása a létesítmény elsődleges tevékenysége.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek