A rovat kizárólagos támogatója

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából ma megtartott ünnepségen Farkas Sándor az agráriumban dolgozók mellett a természetvédelmi területen munkálkodókat is kitüntetett. Az ökoturisztikai munkát, a ragadozómadár-védelmet, és a natúrpark hálózat fejlesztését is díjazták.

Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese arra is felhívta a figyelmet, hogy 1956 hagyatéka nemcsak a történelemkönyvekben és levéltárakban található meg, hanem azoknak a szakembereknek a munkájában is, akik ma átvehetik a kiemelkedő munkásságukat elismerő kitüntetéseket.  Ez az elismerés nemcsak a díjazottak számára nagy érték, hanem az egész agrárium számára komoly sikert jelent, mivel az egyéni teljesítmény, az alázat és a szorgalom jó példáját villantja fel a társadalom egésze előtt – emelte ki Farkas Sándor.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta  Dr. Kopek Annamáriának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének, a Balaton-felvidéki ökoturisztika és a természetvédelem területén végzett szervezőmunkája elismeréseként.

Farkas Sándor, és Kopek Annamária Vajdahunyad vár, 2020 október 22. Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Dr. Nagy István  agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést adományozta Szitta Tamásnak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott élővilágvédelmi osztályvezetőjének, a természetvédelemben, különösen a ragadozómadár-védelem területén elért kimagasló eredményeiért.

Farkas Sándor és Szitta Tamás Vajdahunyad vár, 2020 október 22 Fotó: Pelsőczy Csaba

Fészekőrzések, ragadozómadár védelem, többek közt (!) kerecsensólyom-, parlagi sas-, kék vércse-, békászó sas-, vándorsólyom-, kígyászölyv-, hamvas rétihéja-, szalakóta védelem. Szitta Tamás nevét sokan ismerik, nemcsak az MME Bükki Helyi Csoportjának elnökeként és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság oszlopos munkatársaként, hanem a hazai természetvédelem kiemelkedő alakjaként is!

Tamás a főiskolán biológia-rajz szakon, majd az egyetemen biológia szakon végzett. Rövid pedagógiai munkája után a Zirci Természettudományi Múzeumban, majd néhány év múlva a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságon (BNPI) állt munkába. Az állatok közül a gerincesek állnak hozzá legközelebb- szinte mindegyik kategóriával foglalkozott – és foglalkozik ha teheti a mai napig is. Legtöbbet a veszélyeztetett fajok- főleg a nappali ragadozó madarak aktív védelmében tevékenykedett. Hogy csak legutóbbi munkáiból mazsolázzunk: nyáron 217 db szalakóta odú leellenőrzéséért felelt, s munkáját éppoly dinamikusan és tetterősen végezte, mint 25 éve – e faj gyakorlati védelmének kezdetén!

Csoportunknak 6 éve az elnöke, aki Somoskői Péter-, Godó Laura-, Vig Zsófia-, és Hák Flóra tisztségviselők-, az aktív tagtársak, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával működteti a szervezetet. Büszkék vagyunk Rád, Tamás és köszönjük a munkádat amit nemcsak a természet-, hanem az emberek és az utánpótlás érdekében is végzel! – írták a madarász kollégák FB oldalukon.


Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Dicséretet adományozott Pádárné Dr. Török Évának, az Agrárminisztérium tájvédelmi és ökoturisztikai osztályvezetőjének, a hazai natúrpark hálózat, a tájvédelem érdekében végzett áldozatkész, kitartó munkájáért.

Farkas Sándor és Pádárné Dr Török Éva Vajdahunyad vár 2020 október 22. Fotó: Pelsőczy Csaba

A kitüntetettek teljes listája

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás