A rovat kizárólagos támogatója

Báldi Andrást az Ökológiai Kutatóközpont kutatóprofesszorát, az MTA levelező tagját választották a vezető európai kutatókat tömörítő Academia Europaea Élettudományi Osztálya Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának vezetőjévé.

Az 1988-ban alapított Academia Europaea (AE) (Európai Tudományos Akadémia), amely körülbelül 5 ezer tagot számlál, 83 Nobel-díjast is a soraiban tud. Az AE célkitűzései között szerepel az európai kutatások eredményeinek népszerűsítése és terjesztése, az interdiszciplináris és nemzetközi kutatási együttműködések támogatása, valamint a társadalom figyelmének felkeltése a tudományos eredmények hasznossága iránt. A budapesti intézmény vezetője Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. A központ 4 tematikus programját az Academia Europaea egy-egy magyar tagja és a Fiatal Kutatók Akadémiájának egy-egy tagja vezeti közösen, társelnökként.

„Az Academia Europaea a régi idők akadémiáira, »learned societies«-re hasonlít. Mindössze néhány fős stábja van, így bármi, amit csinál, az akadémia tagjaitól induló és általuk megvalósított tevékenységet jelent. Szemináriumok, konferenciák, szakértői munkák sora jelzi ezeket. Az Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekció az egyik legkisebb a maga 139 tagjával. Viszont összesen nyolc magyar kiválóság a tagja az ország több intézményéből” – mondta Báldi András az mta.hu-nak.

2020.06.22 ELKH-Ökológiai Kutatóközpont – Ökológiai és Botanikai Intézet – Lendület Ökoszisztéma – szolgáltatás Kutatócsoport rovarcsapda kísérleteket folytat a Vácrátóton a Nemzeti Botanikus Kertben. BÁLDI_András fűhálóval gyűjt rovarokat. A fűhálózás során a rovar fogó hálóknál, így a lepkehálónál is, jóval erősebb, de hasonló kinézetű hálóval a növényzeten levő ízeltlábúakat, például sáskákat, pókokat, stb. lehet megfogni. Általában kijelölt vonal mentén haladva, adott számú csapást kell tenni egy mintához, melyet azután eltérő gyepekben, réteken, stb. lehet megismételni, majd az ízeltlábú közösségeket összevetni – válogatás és határozás után.

Báldi András megbízatása három évre szól 2023. január 1-jétől. Mint elmondta, megválasztásában szerepe lehetett egyrészt nemzetközi társaságok vezetésében szerzett tapasztalatainak, másrészt annak, hogy nem ismeretlen számára a tudomány és a szakpolitika közötti közvetítő szerep. Ez utóbbinak azért is van jelentősége, mert a szekció tagjainak egyik fő célja, hogy hasznos tanácsokkal segítsék az Európai Unió döntéshozóinak munkáját.
„Ennek érdekében célom a tagság kiegészítése a szakterület európai vezetőinek bevonásával – mondta. – A szakmai kiválóság mellett figyelembe vesszük a megfelelő egyensúly kialakítását is nemek, országok és diszciplínák között. Azaz nem mechanikusan a tudománymetriai adatok számítanak, hanem hogy a jelölt az adott helyzetében kiemelkedő-e.”


A biológiai sokféleség helyzete globálisan és idehaza, a biodiverzitás értéke, haszna. A reziliencia, (rugalmasság) fontossága az ökoszisztémákban. Mi az ökoszisztéma szolgáltatások koncepció lényege? A globális gazdaság átalakításának fontossága, és az eddigi semmire nem vezető lépések. Mit tehet az EU stratégiája a biodiverzitás csökkenésének megállításában? COVID tanulság: értékrend változás, és az átalakítás lehetősége/kényszere. Minderről korábbi podcastunkban Báldi András ökológussal a szerkesztő Sarkadi Péter beszélgetett.


Báldi András szerint érezhető, hogy a klímaváltozás és a biodiverzitást fenyegető folyamatok miatt az általa művelt ökológia súlya erősödik mind a tudományos kutatásokban, mind a nemzetközi tudományos szervezeteken belül.
Példaként említette, hogy a davosi Világgazdasági Fórumra készült, Globális kockázatok című jelentésben a következő 10 évre becsült legnagyobb veszélyek közül 6 környezeti probléma, a klímaváltozás és a biodiverzitás pusztulása is szerepel köztük. „Az Academia Europaeán belül is megkezdődött egy olyan munkacsoport kialakítása, amely a környezeti fenntarthatóságot célozza meg.”

Névjegy
Báldi András az Ökológiai Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjának vezetője, korábban a központ főigazgatója, az MTA Nemzeti Víztudományi Program társelnöke. Szakterülete az ökológia és a természetvédelmi biológia. A biodiverzitás és ökoszisztéma-szolgáltatás kapcsolatának kutatására Lendület-csoportvezetőként teremtett iskolát, illetve nyert el számos pályázatot közel 2 milliárd Ft értékben. A Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services, IPBES) vezető testületének korábbi, az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete Környezeti Paneljének (European Academies’ Science Advisory Council, EASAC – Environment Steering Panel) jelenlegi tagja.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás