A rovat kizárólagos támogatója

Magyar gyanúsítottak is vannak a közelmúltban lefoglalt csaknem 12 ezer elpusztított védett madár ügyében – közölte Sárközi Ferenc ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága védett madarak pusztításával kapcsolatos eseményeket vizsgáló albizottságának tegnapi ülésén. Sárközi Ferenc szerint a rendőrség jól halad a nyomozással, ma már tíz nyomozó foglalkozik az üggyel. A madárpusztítás közreműködőinek üzenve úgy fogalmazott, hogy utolérik őket, és jobban járnak, ha önként jelentkeznek, mert ez enyhítő körülményként számításba vehető. Bebizonyosodott, hogy nem tranzitszállítmányról van szó, a védett madarakat Magyarországon ejtették el. Kitért arra, hogy az ellenőrzött vadásztársaságoknál komoly adminisztrációs szabálytalanságokat találtak. Illés Zoltán (Fidesz), a környezetvédelmi bizottság elnöke elmondta: az eddigi szakértői vizsgálatok szerint nem hálóval ejtették el a védett madarakat, hanem egészen kicsi, más vadászatokon nem használatos, speciális söréttel. Hozzátette: a vadásztársaságoknál talált szabálytalanságok miatt a belügyminiszterhez, illetve a vadásztársaságokat felügyelő földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez fordul annak érdekében, hogy vonják le a megfelelő következtetéseket. Rodics Katalin a Környezetvédelmi Minisztérium képviseletében elmondta: nem csupán Magyarországon ejtenek el olasz vadászok nagy mennyiségű védett madarat, hanem a térség több más országában is. Magyarországon viszont a vámhatóság különösen nagy gondot fordít a természetvédelemre, igen jó az együttműködése a környezetvédelmi tárcával. Valójában ez mutatkozik meg a környező országokhoz képest jóval több felderített esetben. Rodics Katalin, aki a védett állatok és növények kereskedelmét tiltó washingtoni egyezmény állatvédelmi szekciójában az európai régiót képviseli, elmondta: a szekció legutóbbi ülésén az Európai Unió illetékeseinek segítségét kérte az olasz vadászok által a térségben végzett madárpusztítás megakadályozásához. Tóth Gábor (Fidesz), az albizottság elnöke hangsúlyozta: feltehető, hogy jól szervezett csoport követte el ezt a bűncselekményt is ugyanúgy, mint a fel nem derített többit, hogy az olasz vendéglőkbe kerülhessen az ottani ínyenc falatnak számító pacsirta, vadgerle, pityer, fürj. Illés Zoltán hozzáfűzte: a szállítmány piaci értéke eléri az egymilliárd forintot. Feltételezhető tehát, hogy voltak és vannak, akik megpróbálják befolyásolni az ügy alakulását, és annak elsimításában érdekeltek. A környezetvédelmi bizottság elnöke olyan szigorításokat szeretne elérni a vadásztársaságok ellenőrzésében, amelyek révén a jövőben elkerülhető lenne hasonló állatpusztítás.
2001. december 13.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás