A rovat kizárólagos támogatója

Horváth Eszter magyar fotósnak ítélték oda környezet (egyedi) kategóriában idén a World Press Photo díját az Északi-sarkvidéken kíváncsi jegesmedvékről készült fotójáért. A WPP fődíját egy japán fotós kapta a 2019. júniusi kartúmi véres tüntetések közepette készült felvételéért – írja az MTI a szervezet csütörtöki közleménye alapján.

Horváth Eszter soproni születésű dokumentumfotós 2015 óta foglalkozik a sarki térségek, különösen a Jeges-tenger fotózásával. 2019-20-ban az Északi-sarkvidék közepén, jégtáblához fagyasztott, tudományos vizsgálatokat és méréseket végző Polarstern német kutatóhajó munkáját örökítette meg.  Fotói egyebek között megjelentek a National Geographic magazinban, a The New York Times és The Wall Street Journal napilapokban, a Time hetilapban és a GEO Magazine-ban. Januárban az Index közölt vele egy interjút annak az Északi-sarkvidéki expedíció kapcsán, ami során a díjnyertes fotó is készült.

Négy hónapig élt az északi-sarki jég fogságában, és élvezte Horváth Eszter. Kép Jakob Stark

Díjnyertes felvételén egy jegesmedve és kölyke vizsgálgatja kíváncsian a Polarstern kutatói által a jégtáblára kihelyezett berendezést, amivel az Északi-sarkvidéken folyó klímaváltozást próbálják nyomon követni, és nyert adatok alapján jövőképet kapni az egyébként rohamos tempóban olvadó jégtáblákról.

jegesmedvék az északi sarkvidéken. Horváth Eszter World Press Photo díjnyertes képe

A fődíjas Csiba Jaszujosinak, az AFP francia hírügynökség kelet-afrikai fotóriporterének Straight Voice című fotója egy fiatal szudáni férfit ábrázol tüntetők közepette, amint verset szaval. Az áramkimaradás miatt sötétbe borult kartúmi utcán társai mobiltelefonjaik lámpáival világítják meg őt.

Chris McGrath, a zsűri egyik tagja szerint a fődíjas kép “nagyon szép, nyugodt fotó, amely magába sűríti a világ minden nyugtalanságát és az emberek vágyát a változásra”.

Az év fotóriportjának a zsűri Romain Laurendeau francia fotóriporternek a Kho, the Genesis of a Revolt című fotósorozatát választotta, amely a 2019-es algériai tömegtüntetések kezdetét, a fiatalok között uralkodó mély nyugtalanságot mutatja be.

A World Press Photo 2020 pályázatra 24 országból 4300 fotós 74 ezer képet küldött. A zsűri 44 díjat osztott ki több kategóriában. A koronavírus-járvány miatt idén a győzteseket online hirdették ki a hagyományos amszterdami ünnepség helyett.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás