Hirdetés

A világ egyik legrangosabb természetfotós megmérettetése a BBC az év természetfotósa kiállítás.

A hét végén Londonban nyílt BBC kiállításon négy magyar természetfotós is szép sikereket ért el. 60 országból több mint 20 ezer képpel pályáztak, 12 kategóriában. Kategóriánként 10 kép került falra a londoni British Múzeumban. Ebben az évben négy magyar szerepelt, sikeresen: Perlaki László, aki Houstonban él, a Magyar Természetfotósok Szövetségének (NaturArt) tagja, Máté Bence és a Novák László- Kármán Balázs páros. Perlaki László a Napnyugtától pirkadatig kategóriában szerepelt sikerrel, neki egy képe van falon. Máté Bence az ifi kategóriában, a 17 év alatti kategóriában kapott elismerést, a Novák László- Kármán Balázs páros pedig a madár kategóriában rögtön két képpel is sikerrel szerepelt. A szoros mezőnyben csak három képpel pályázhattak kategóriánként és több mint 20 ezer fotóból választották ki a kiállítás 120 képét..
Kármán Balázs szerint ilyen sikeres szereplése még nem volt a magyar természetfotósoknak. Éveken át többször is volt már magyar szereplőj, Berta Béla, Horváth Győző, vagy Forrási Csaba, aki egy-egy képpel szerepelt. Hát ez is nagy visszhangot váltott ki, és most hogy egyidejűleg négyünknek van falon képe azt szerintem minden várakozást felülmúl. Ez a kiállítás ez világkörüli útra indul, tehát számos országban a nagyközönség elé kerül, ez részben ország propagandának azért nem egy utolsó, mert itt többen megnézik, hogy ez a Magyarország hol is lehet, mert számosan nem tudják, de Magyarországon kétszer is szerepelt már a kiállítás. Bízunk benne, hogy ez is eljut hozzánk, ha már vannak magyar aktualitásai, és sokat segítene egy önzetlen felajánlás aki ennek az anyagi oldalát bonyolítaná, hiszen egy kiállítás méltó körülmények között való reprezentatív kiállítása nem filléres dolog, és ezt nem várhatjuk el, hogy a BBC a saját eszközeivel valósítsa meg. 2001.10.31.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás