A rovat kizárólagos támogatója

A Dunasolar Napelemgyártó Rt. 1,5 millió dollárt költ a meglévő gyártósorának fejlesztésére – tájékoztatta lapunkat Mándoki Zoltán, a cég vezérigazgatója. A mostani beruházás után a következő lépés egy saját óndioxidüveg-gyártó részleg létesítése lehet a Dunasolarnál, amelyet fél éve vásárolt meg a Wallis-tulajdonhan lévő Vilati Rt a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-től.
A jelenleg 120 főt foglalkoztató Dunasolar Rt. által elhatározott 1,5 millió dolláros beruházással a jelenlegi 2,5 megawattról 5,5 megawattra emelkedik a napelemgyártó cég kapacitása – mondta el lapunknak Mándoki Zoltán. Ezzel idén a tavalyi, mintegy 840 millió forintos árbevétel megduplázódhat és a 2001. év már nyereséges lesz a vállalat, legalábbis a cég irányítását decemberben óta végző vezérigazgató szerint.
A Dunasolar a mostani beruházás eredményeként a világ napelemgyártásának 1 százalékát mondhatja majd magáénak. (A világtermelés 300 megawatt teljesítményű napelem.) A cég jelenleg alapanyagainak döntőrészét külföldről szerzi be, és elsősorban Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban értékesíti termékeit. Ebben az EPV nevű amerikai vállalat játszik kulcsszerepet, amely kifejlesztette az amorfszilícium-napelemek gyártásához szükséges technológiát.
Az amorfszilícium-tartalmú napelemekhez a legfontosabb importtermék az óndioxidüveg és a szigeteléshez szükséges EVA-fólia (etil-vinil-acetát). Csupán a fedőüveget szerzik be az orosházi üveggyárból, vagyis Magyarországról tette hozzá Mándoki, aki szerint hamarosan változhat a helyzet, minthogy az óndioxid-üvegek előállítására – tulajdonképpen az üvegek óndioxiddal való bevonására – hamarosan saját részleget szeretnének létrehozni. Mándoki elmondta, hogy a magyar piac jelenleg még nem elég fejlett nagyobb mennyiségű napelem itthoni értékesítéséhez. A napenergia hasznosítása ugyanis jelenleg még nem éri meg a fogyasztóknak, csak kivételes esetekben fordul elő, hogy valaki környezetbarát technológiát alkalmazzon. A vezérigazgató szerint viszont megfelelő energiapolitika esetén jó esély lenne a napelemek terjedésére. Szükség lenne ugyanis a piac liberalizálására, és ezzel párhuzamosan a környezetkímélő, “zöld” energiaforrások támogatására is. Az állam szerepvállalása nélkül azonban ez aligha sikerülhet Magyarországon – vélekedett Mándoki.
SZEGŐ IVÁN MIKLÓS

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás