A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: www.mme.hu

Több mint féléves együttműködés eredményeként elkészült – az Európai Unió kezdeményezése alapján – a Magyarországon Vadászható Madárfajok Fenntartható Hasznosítási Programjának végrehajtási terve.

A végrehajtási terv összeállítását a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálta az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Társasággal (OVVT) közösen. Kidolgozásában részt vettek a témában érdekelt hazai vadászati-vadgazdálkodási felsőoktatási intézmények, társadalmi szervezetek és minisztériumok szakemberei. A végrehajtási terv célja egy olyan programjavaslat bemutatása, amely a vadászható, illetve védett madárfajok hazai és átvonuló állományának hosszú távú fennmaradását segíti elő.
A program kimondja, hogy a vadászható madárfajok állományának, mint természeti erőforrásnak és nemzeti vagyonnak a „bölcs hasznosítása” össztársadalmi érdek. Megvalósítása a vadászat madárfajokra kifejtett hatásainak komplex elemzésében, a negatív hatások csökkentésében és a pozitív hatások erősítésében döntő szerepet játszhat. A végrehajtási terv sikeres megvalósításának záloga a madárvédelmi és a vadászati-vadgazdálkodási szervezetek szoros együttműködése.
Az Európai Unió Bizottsága 2001-ben, a BirdLife International nemzetközi madárvédelmi szervezet és az Európai Unió Vadászati és Vadvédelmi Egyesületeinek Szövetsége (FACE) bevonásával párbeszédet kezdeményezett annak érdekében, hogy hosszú távú együttműködés alakuljon ki a vadon élő madarak védelmében, valamint bölcs és fenntartható hasznosításában érdekelt európai szervezetek között. Ennek eredményeképpen egy 10 pontból álló intézkedéscsomag-javaslat került összeállításra, amely a Madárvédelmi Irányelv – az EU egyik alapvető természetvédelmi jogszabálya (79/409/EGK) – mellékleteiben szereplő vadászható madárfajok fenntartható hasznosítását hivatott elősegíteni.

A vadászható madárfajok állományait és élőhelyeit számos tényező veszélyezteti, mindenekelőtt az élőhelyek, ezeken belül is főként a vizes élőhelyek megszűnése, degradálódása, felaprózódása. Ehhez járulnak még más, kedvezőtlen hatású emberi tevékenységek, többek között a nem bölcs hasznosításon alapuló vadászat. Ennek megfelelően, valamint a korábbi eredményes hazai kutatási tevékenység és vadgazdálkodási gyakorlat folytatásaképpen, a Fenntartható Hasznosítási Program tervezett tevékenységei három fő témakörbe sorolhatók:
A) a faj- és élőhelykezelés tudományos megalapozása adatgyűjtéssel,
B) gyakorlati vadgazdálkodási és természetvédelmi kezelési intézkedések elősegítése,
C) környezeti nevelés, szakképzés és társadalmi tudatformálás.

A Fenntartható Hasznosítási Program magyarországi végrehajtási tervének összeállításakor az együttműködő szervezetek azt vizsgálták, hogy az Európai Bizottság által megfogalmazott javaslatok milyen módon alkalmazhatók a hazai viszonyokra. A végrehajtási terv kidolgozása során meghatározásra került a terv hazai javasolt tevékenységeinek listája, majd azok részletes leírása (probléma feltárás, résztevékenységek, becsült költség, ütemterv, termékek, „mérföldkövek”, tervezett beruházások, személyi költségek részletezése).
A végrehajtási terv megvalósításának tervezett ideje 4 év, amelyhez hazai és európai uniós támogatásokat szükséges elnyerni. A kiadvány 200 példányban jelent meg és kerül terjesztésre az érdekelt szervezetek képviselői között. A szöveg az MME honlapjáról letölthető. Elkészítését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium valamint az angol Királyi Madárvédelmi Egyesület (RSPB) támogatta.
További információ:
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), Béltekiné Gál Anikó (Tel: 06-1/2756247) www.mme.hu  Nyugat-Magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézete (Sopron), Prof. Dr. Faragó Sándor (Tel: 06-99/518344) Károly Róbert Főiskola Vadgazdálkodási és Állattenyésztéstani Tanszéke (Gyöngyös), Kelemen József (Tel: 06-37/551951) Országos Vadgazdálkodási és Vadvédelmi Társaság, dr. Szemethy László (Tel: 06-28/522086) Országos Magyar Vadászkamara (OMVK), Nagy István (Tel: 06-1/3119608) Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vadászati és Halászati Főosztálya, Pintér István főosztályvezető (Tel: 06-1/3014038) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala, Erdészeti, Vadászati és Őrszolgálati Osztály, Herczeg Zoltán tanácsos (Tel: 06-1/3911789)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás