A rovat kizárólagos támogatója

Azzal, hogy az állam eladja a földeket – méghozzá egy nyilvánvalóan nagybirtok- és spekulációpárti szisztémában –, gyakorlatilag lemond a mezőgazdaság jövőjének formálásáról. Tipikus félfeudális rendszert épít a Fidesz – a végén gazdák tömegei kényszerülhetnek nagyvárosi nyomornegyedekbe.

Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométer, azaz 9,3 millió hektár, aminek nagyjából a 80 százaléka termőterület, leginkább szántó és erdő. Mezőgazdasági művelésre 5,8 millió hektár szántó, kert és gyep alkalmas. A szántók, azaz a szántóföldi élelmiszer-termelésre alkalmas földek 4,5 millió hektárt tesznek ki. Az állam a földeladások megkezdése előtt nagyjából 500 ezer hektárnyi mezőgazdasági területet birtokolt, ebből az első körben, tavaly 380 ezer hektárnyi szántót hirdettek meg. A licitre bocsátott földek közül február közepi adatok szerint eddig 130 ezer hektár kelt el. Főleg egy tagban lévő, nagy területű, jó minőségű szántóföldek olyan áron, ami eleve kizárja, hogy családi gazdaságok vásárolhattak volna. Az elnyert földek nagyjából harmada a kormánypárti holdudvarhoz, másik harmada „klasszikus" oligarchákhoz és nagyvállalkozókhoz került, 10 százaléknyit külföldiek vettek meg.

Most a kormány újabb eladási kört hirdet, a 140 ezer hektárnyi csomagban a szántók mellett nádasok és halastavak is lesznek. A korábbi kormányok alatt az állami tulajdonú szántóterületet mindig a nemzeti vagyon straté­giai elemének, az élelmiszer-előállítás biztonsági tartalékának és vidékstratégiai eszköznek tekintették. 2010 után eleinte az Orbán-kormány is továbbvitte az elődök szemléletét („Földet nem eladunk, hanem veszünk" – mondta Orbán a kormányváltás után), utána viszont úgy írták át a földforgalmat szabályozó törvényeket, hogy az állami termőföldtulajdon megőrzésére alig maradt eszköz.

Bármilyen más állami tulajdont több garancia véd, mint a földet.

Az állam a maga korábbi 12 százalék körüli termőföldtulajdonával látszólag nem számított annak, a valóságban azonban a hazai mezőgazdaság talán legfontosabb szereplője volt. Azáltal, hogy kinek és milyen feltételekkel adta bérbe, illetve „ideiglenes használatba" a jórészt az egykori állami gazdaságoktól megörökölt földeket, a bérleti díjaktól kezdve a birtokpolitikáig, az agrár-nagyvállalkozók közötti erőviszonyoktól a terményárakig számos ponton tudta befolyásolni az ágazatot. Ebből a szempontból a 2011 táján elindított új földbérleti rendszer – ha nem fullad politikai korrupcióba, politikusrokonok és oligarchák közötti osztozkodásba – remek lehetőség lehetett volna a falvak népességmegtartó erejének javítására, a fiatal gazdák pályájának elindítására, vagy a különféle természetkímélő, tájbarát termesztési módok előnyben részesítésére.

Azzal, hogy az állam eladja a földeket – méghozzá egy nyilvánvalóan nagybirtok- és spekulációpárti szisztémában –, gyakorlatilag lemond a mezőgazdaság jövőjének formálásáról.

A jelenlegi földpolitika által preferált agrárnagyüzemek szántóföldi növénytermesztés esetén százhektáronként mindössze egyetlen embert alkalmaznak. A következmények ijesztők: Magyarországon a budapesti, a győri és a debreceni agglomerációt leszámítva az összes régió népessége csökken, és több olyan járás is van, ahol az évszázad közepére megfeleződik a lakosság. A folyamatot gyorsuló elszegényedés kíséri – amelynek a fő oka szintén a vidéki munka- és jövedelemhiány, illetve az a birtokstruktúra, amely a tőkét folyamatosan kivonja az agrártermelés helyéről. 2008 óta az Eurostat adatai szerint Görögország után Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a szegénység. További részletek a nol.hu-n.
 


Csak az első éjszaka joga hiányzik címmel közölt interjút Mellár Tamással tegnap a  Vasárnapi Hírek..

A teljes beszélgetésből következzen itt a földviszonyokhoz kapcsolódó rész:

– Meg tudná becsülni, hogy a központosító hatalom a gazdaság mekkora részét mozgatja?

– Direkt módon legalább a gazdaság 40-50 százalékát irányítja a kormány, de nyilván számolni kell a közvetett hatással is, például akkor, amikor a gazdasági környezet kialakítja. Nehéz úgy élni, hogy Magyarország hét régiójából négy az EU legszegényebb térségei közé tartozik, mivel a kormányzati célok csak Budapestet, Közép- és Nyugat-Magyarországot „építik”.

– Az a mondás, hogy az államnak kell eldöntenie, mire és hova ad pénzt, ugyanis hiányzik a prosperitáshoz szükséges vállalkozói réteg. Amikor a sok uniós támogatást besöprő nagybirtokrendszert építi a kabinet, vagy építőipari vállalatokat tol meg, akkor nem a hazai, a jövőbe majd befektető tőkésosztályt formálja?

– A kormány nem vállalkozást ösztönöz, baráti oligarchahálózatot épít ki. Ezt bizonyítja, hogy amikor összeveszett a miniszterelnök Simicska Lajossal, akkor minden pozíciójából elkezdték kiszorítani és az új csókosokat próbálják helyzetbe hozni. És Mészáros Lőrincet vagy Garancsi Istvánt sem azért támogatja, mert ezzel egy-egy szektort ösztönöz, hanem azért, hogy a politikai hatalmát megtámasztja néhány nagyvállalkozó, ráadásul mivel egy koncentrált-centralizált szféráról van szó, csak pár szereplővel kell kiegyeznie – és ezek az oligarchák gazdasági oldalról biztosítják a hatalmat. Aki viszont kimarad a támogatotti körből, az lehetetlen helyzetben van. Nincs igazi vállalkozásösztönzés. Noha anno írtunk róla tanulmányokat, hogy legyen és miképp – például a mezőgazdaságban azt, hogy 50–200 mezőgazdasági vállalkozó létrehozhat egy komplett termelésrendszert, az állam meg hitelt nyújt a feldolgozó kapacitások kiépítéséhez.

– Termelői, feldolgozói szövetkezetről beszélünk?

– Igen, huszonöt évvel a rendszerváltás után merjük kimondani: szövetkezet – ami egyébként naggyá tette Dániát. Nem az orosz kolhozra gondolunk. Két lehetőség van: vagy azt mondjuk, hogy a mezőgazdaságban legyenek Csányik, több ezer hektárral, magas gépesítettséggel, kevés alkalmazottal, és termeljenek gabonát kis hozzáadott értékkel, vagy 30–80 hektáros kisbirtokokat hozzon helyzetbe az állam, és termeljenek nagy hozzáadott értékkel, sok alkalmazottal gyümölcsöt, zöldséget, amit a közös szövetkezetük akár exportálni is tud.

– Ha a nagybirtokrendszer mindent visz, mi lesz a falusi gazdákkal?

– Nagy részük kénytelen lesz otthagyni a vidéket, legrosszabb esetben a nagyvárosok peremére költöznek – majd nálunk is lesznek bádogvárosok, mint Dél-Amerikában.

– Nem túloz?

– Nem. Semmit nem tud csinálni a faluban. Épp ezért kéne helyzetbe hozni a megmaradt kisebb gazdálkodókat, például úgy, hogy 100 hektáros tulajdonig adómentes a vállalkozás által használt föld, aztán ahogy nő a terület, úgy emelkedik az adóteher, az 1000 hektár feletti birtokokat pedig dézsmajelleggel kellene kőkeményen sarcolni. És persze legyen összeszámítás: az nem járja, hogy a gyerekeknek is van több száz hektárja, meg az asszonynak is – de nem egyben adózik. Nonszensz, hogy ma ugyanolyan koncentrált a földvagyon, mint a két világháború között.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás