A rovat kizárólagos támogatója

A világ legélhetőbb városa címet elnyerő osztrák főváros tovább zöldít: klímavédelmi mintavárossá akar válni. ​Új közlekedési koncepciót fogadtak el a bécsi belváros forgalomcsillapításával kapcsolatban, amely még ősz előtt megvalósul.

Eszerint nagyrészt megszűnik az átmenőforgalom és egy csendesebb, jobb levegőjű és összességében élhetőbb kerületet kapnak a bécsi polgárok.

Bécs lesz az első olyan nagyváros német nyelvterületen, ahol forgalomcsillapító intézkedésekkel tehermentesítik a belvárost, vagyis a lehető legtöbb autót tiltják ki onnan. Az osztrák főváros ezzel egy újabb lépést tett a fenntartható és klímabarát közlekedés felé, és még közelebb jutott ahhoz, hogy klímavédelmi mintavárossá váljon. A döntést hosszas egyeztetés előzte meg a kerületi polgárokkal és vezetőkkel, mert olyan megoldásra törekedtek, ami a lehető legtöbb ember javát szolgálja.

A járműforgalmi tilalom alól mentesülnek többek között  a belvárosi, vagyis az első kerületi lakosok és a fogyatékossággal élők, valamint nem vonatkozik közösségi közlekedési járművekre, taxikra és azokra, akik akkor dolgoznak az első kerületben, amikor már nem lehet tömegközlekedni – például rendőrök, orvosok.

Kerékpározni természetesen továbbra is szabad. Az intézkedés elsősorban az átmenő forgalmat kívánja csökkenteni; ha minden a terv szerint megy, itt akár harminc százalékos mínusz is elérhető, ami nagyban hozzájárul majd a károsanyag-kibocsátás visszaszorításához és a zajszennyezés csökkentéséhez a belvárosban. Ugyanilyen fontos azonban, hogy a helyieknek több parkolóhely áll majd rendelkezésére a környéken, ugyanakkor összességében csökken a parkoló autók száma és nő a szabadon felhasználható tér. A forgalomcsillapított belváros koncepciója még az őszi önkormányzati választások előtt megvalósul.

A zöldfelületek aránya, a közlekedés és a fenntarthatóság alapján 2020 május elején Bécs nyerte el a világ legzöldebb városa címet.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek