Az a három tulipán, amit ajándékba vittem, furcsán viselkedett. Kórházból hazatért kedves ismerősöm azonnal vázába tette a virágokat, majd kávéval kínált. A csokor ott állt előttünk, és döbbenten figyeltük, hogy a bimbók a szemünk előtt nyíltak ki – és el.
Megesik az néha, hogy az ember, lábadozó beteget látogat meg, vagy a névnapján köszönti jó ismerősét, és vágott virágot vásárol. Így esett ez velem is a napokban, egy elegáns virágboltban vettem három szál tulipánt. Ezekben a kora tavaszi napokban egyébként is ezek a színpompás virágok a legszebbek, otthoni étkezőasztalomat is díszítette egy csokor aprófejű sárga tulipán, amelynek szépségében már napok óta gyönyörködtem. Az ajándékba vitt csokorban sárga-cirmos, bimbós virágok voltak, a virágbolt tulajdonosa arról biztosított, hogy egy hétig is pompáznak majd a vázában.
Korábban nem volt kockázat vágott virágot vásárolni. Mindegy volt, hogy nagyobb virágüzletben, kertészeti áruházban, vagy akár csak egy virágos-bódéban vásároltunk, tudtuk, hogy mire számíthatunk, meddig él a vázában egy csokor rózsa, margaréta, a fátyolvirág, a gerbera, meddig virágzik a temetőben a krizantém. Ha valaki extra szépséget, külhoni ékességet vásároltunk készséggel felvilágosítottak róla, hogy milyen vízben, mennyi ideig él az orchidea vagy más trópusi, vagy melegégövi gyönyörűség.
vajon milyen lehet?Az a három tulipán, amit ajándékba vittem, furcsán viselkedett. Kórházból hazatért kedves ismerősöm azonnal vázába tette a virágokat, majd kávéval kínált. A csokor ott állt előttünk, és döbbenten figyeltük, hogy a bimbók a szemünk előtt nyíltak ki – és el.
A szó szoros értelmében egy röpke óra alatt elnyíltak, szirmaikat egyre szélesebbre tárták, majd a viráglevelek hátrahajoltak, mint amelyek azonnal le akarnak potyogni. Ismerősömmel találgatásba kezdtünk.
Vajon génmanipulált tulipánt vettem?
Bizony nem lehetetlen. Néhány évvel ezelőtt újságírókat hívtak a Margit-szigeti virágoskert átadására, ott hallottam először a megbízott cég képviselőjétől, hogy bizony génpiszkált magokból keltek ki a pompás virágok. Hogy az én csokrom genetikailag módosított virágokból állt-e, valószínűleg nem fog kiderülni. De az is lehet, hogy „csak” manipulált volt, amelynek a bimbós állapotát valamilyen vegyszerrel, vagy hűtőkamrában tartósították, és csak az volt a fontos, hogy eladják.
Egy biztos: abban a virágüzletben többet nem vásárolok, és ha biztos akarok lenni abban, hogy a következő csokrom nem egyórányi életre hitelesített, akkor a piacon fogok virágot venni egy kiskert tulajdonostól, vagy egy őstermelőtől. Olyan virágot, ami virágból van.