Megtörtént a szemléletváltás a vízügynél, már nem ellenségként tekintenek a belvízre. Míg a belvíz korábban üldözött dolog volt, most már a sivatagosodó Alföldön inkább előidézni kell azt. Elindult a Vizet a tájba program, amellyel javítanák az ország vízmegtartó-képességét.

Gazdák, földtulajdonosok jelentkezését várja az Országos Vízügyi Főigazgatóság, akik vizet szeretnének megtartani a területükön, hogy ellensúlyozzák a kiszáradást – írja a Válasz Online.

Ehhez létrehoztak egy platformot, ahol a nevet, címet és a helyrajzi számot megadva, valamint egy rövid leírást mellékelve lehet jelentkezni. Az ígéret szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság az agráriummal és a természetvédelemmel egyeztetve 30 napon belül választ ad, és ha a körülmények adottak, meg is valósítják a terület elárasztását. Ezzel párhuzamosan elkezdték áthangolni a jogszabályokat, amik segítik a korábban üldözött belvíz előidézését: január elsejétől él egy kormányrendelet-módosítás (174/2010), mely bevezette az „ökológiai célú vízpótlás” fogalmát; erre hivatkozva már meg lehet tartani a vizet.

Háttér: Emlékszik még valaki 2022 nyarára? Ez volt az az év, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ha aszály van, akkor bizony eltűnik a víz: a táj kopár volt, az úttesten kiszáradt gólyák haldokoltak, a Tisza-tónak komplett részei száradtak el, számos folyón gyalogszerrel át lehetett gázolni. A természetvédők akkor már rég a vízügyre mutogattak, és jelezték, hogy a belvizet nem megszűntetni kéne, ahogyan az árvizek gyors és hatékony elvezetése is csak az adott pillanatban tűnik jó megoldásnak. Az eltelt három évben nagyot fordult a világ, és most már a Vízügy biztatja a gazdákat a termőföldek elárasztására, ugyanis a talaj a legjobb vízmegtartó közeg.

Nyitóképen egy belvízelvezető műtárgy Rábaköz Hanság 2023 nov. Pelsőczy Csaba