Hirdetés
Forrás: népszava

Alig néhány évesek a szerelvények, de már több mint ezer ülés helyett kell újat beszerelni. Az oroszok bóvlit kényszerítettek ránk aranyáron, a cechet a sokat hangoztatott garancia ellenére a BKV állja – tudta meg a Népszava.

Közbeszerzést írt ki a BKV az orosz metrókocsik üléseinek javítására. A hirdetmény alapján két év alatt 1060 ülést javíttatna a cég, de a hosszabb leírásból kiderül, hogy „a megadott mennyiségek a korábbi felhasználási tapasztalatok alapján, 12 hónapra kerültek meghatározásra, ún. tapasztalati mennyiségek”. A lap szerint ebből arra lehet következtetni, hogy minden kilencedik-tizedik üléssel gond van az alig néhány éves szerelvényeken. A BKV nem válaszolt a Népszava megkeresésére.

A 3-as metró Oroszországban felújított? – valójában új? – első szerelvényét 2017-ben állították forgalomba, azóta rengeteg probléma volt a kocsikkal. Eleinte ajtóhiba miatt kellett kivonni őket a forgalomból, majd rozsdásodni kezdtek.

A még ideálisabb az lett volna, ha az orosz cég eleve megfelelő minőségben gyártja le a metrókocsikat a felújításért kért 219,2 millió eurós (akkori áron mintegy 69 milliárd forintos) árért. De nem így történt. A leszállított kocsikat már az elején hetekig kellett „ébresztgetni”, mire megkezdhették a próbajáratot. Azután az ajtók nyíltak ki véletlenszerűen, mire egy időre ki is kellett vonni a járműveket a forgalomból. Akkor az MWM bocsánatot kért a budapestiektől a hibákért, a BKV-nak pedig mindent megígért, de ezekből nem sokat váltott valóra. Tarlós István főpolgármesterként hol arról beszélt, hogy az ajtóhibát egy orvul elhelyezett fakocka okozta, máskor a média-huhogókat. Tarlós tudott a metró sumákról

A városvezetői székben őt váltó Karácsony Gergely végre elrendelte az M3-as vonalon futó orosz metrókocsik beszerzésének átfogó vizsgálatát. A 2020-ban elkészült jelentést azonban hónapokig nem publikálta a BKV, amelynek menedzsmentje a mai napig hangoztatja, hogy az MWM mindenben együttműködő és az orosz metrókocsiknak nincs több hibájuk, mint például az Alstom szerelvényeknek. A Karácsony Gergely által 2020-ban elrendelt vizsgálat 18 sorozathibát azonosított a kocsiknál, köztük az ülések esetenként balesetveszélyes törését is. Két éve 34 kocsiban – ez a teljes flotta 15 százaléka – repedtek, törtek el az ülések, és a problémát az oroszországi javítással sem sikerült orvosolni.

A BKV 2019 februárjában beperelte a Metrowagonmasht, mivel a vállalat többször kicsúszott a szerződésben foglalt határidőkből, de az oroszok át sem vették az iratokat. Erre a putyini gyarmatosításra is ráfizettünk: nincs alkatrész, és a 12,5 milliárdos kötbért is bukta a BKV.

Nyitókép: Ladjánszki Máté Népszava

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás