A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: telex.hu

A tervezetben szereplő képlet alapján a kivágni tervezett fa befizetendő értéke akár fánként 10 millió is lehet, ha ez fa nagyon kiemelt belvárosi helyen van és öreg. Két héttel eltolták a fővárosi rendeletet, ami alapján „marhára megdrágul” a fakivágás.

„Marha drága lesz innentől kezdve fát kivágni”- mondta Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az új budapesti favédelmi rendelet vitájában a fővárosi közgyűlés tegnapi ülésén.  Ha a testület elfogadja a javaslatot, akkor beruházóknak előre be kell fizetni a kivágandó fák pontosan, képlet alapján kiszámított értékét, amit akkor kapnak vissza, ha ellenőrzötten megfelelő helyre ültetik a pótlást, és akkor is csak a fapótlás számlával igazolt költségét.

A képlet alapján egy fa értéke faátmérőtől, épségtől, védettségtől függően akár több mint tíz millió forint is lehet. Mint Kiss hozzátette, a jelenlegi gyakorlat az, hogy fakivágás után „ledöfnek valahova nyolc fát, visszapótlás teljesítve”, aztán végül egy sem marad meg.

Az ellenzékben ülő fővárosi Fidesz-KDNP-frakció élesen bírálta a rendelet két elemét.
Wintermantel Zsolt szerint hiba, hogy az új szabályozás szerint a balesetveszélyes, kiszáradt fákat nem kell pótolni, Pokorni Zoltán pedig azt mondta: lehet azon vitatkozni, hogy ne kelljen fizetni a beteg fa pótlásárért, de hogy ne kelljen pótolni, az nem jó ötlet.

Kovács Péter (XVI. kerületi fideszes polgármester) szerint pedig ha nem kell a beteg fa pótlásáért fizetni, akkor majd be fogják fűrészelni az útban levő fákat, hogy betegek legyenek. Ezért az ellenzék azt kérte, hogy vegyék le a napirendről a javaslatot és és tegyék bele a fapótlási kötelezettséget beteg fák kivágására is.

Karácsony Gergely főpolgármester közölte, hogy szemléletváltásra törekszik a főváros az új rendelettel, nem faültetési versenyt akarnak, hanem komplex megoldást. Az nem megoldás ha egy kifejlett, kivágott fát három másikkal pótolnak, majd sorsára hagyják. Megemlítette, hogy meg kell nézni az előző ciklusban elültetett 10000 fát, ijesztő, milyen kevés maradt élve közülük. De mivel elfogadhatónak tartotta az ellenzék érvelését a beteg fák pótlására vonatkozóan, levetette a napirendről az előterjesztést, amit két hét múlva, kiegészítve fognak újra tárgyalni.

Bardóczi Sándor főtájépítész a javaslattal kapcsolatban a Telexnek elmondta, hogy a mostani gyakorlat sok esetben az, hogy eldugnak valahova, sok esetben erdőszélre, túlfásított parkolóba, intézményekbe egy fát, hogy letudják a pótlást valahogy, de a fának nincs tere, helye, elegendő fény neki, hogy meg is maradjon. Ez az eldugás azt is jelenti, hogy olcsón valakivel megcsináltatják, minden szakszerűség nélkül. Ezért a főváros nem csak pénzt kér majd, de terveket is, ami a tervezést is megdrágítja. (A rendelet a fővárosi tulajdonú közterületekre vonatkozik majd, a kerületiekre nem.)

A tervezetben szereplő képlet alapján a kivágni tervezett fa befizetendő értéke akár fánként 10 millió is lehet, ha ez fa nagyon kiemelt belvárosi helyen van és öreg. Jelenleg a fakivágó a pénzbeli megváltást a kerületi jegyző a saját kerületének környezetvédelmi alapjába fizeti be, akkor is, ha fővárosi tulajdonon vágnak ki. A rendelet későbbi hatályba lépésétől előfordulhat, hogy valaki fővárosi területen vágja ki a fát, akkor egyfelől befizeti a fővárosnak a faértéket, majd ha nem tud pótolni (nincs rá hely), akkor a kerületi jegyzőnek még a pénzbeli megváltást is megfizeti. Arra számítanak, hogy ezért egy beruházó kétszer is meggondolja majd, hogy egészséges fát kivágjon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás