Hirdetés

Marokkó is a nap- és a szélenergiában látja a jövőt. Kiírták a pályázatot a Noor megaprojekt utolsó fázisának megvalósítására. 2020-ra a 42 %-os megújuló a cél. Mi meg paksolunk.

A Noor program jól tükrözi Marokkó elkötelezettségét a tiszta energia iránt. Persze a naperőművek és a szélkerék parkok építésére az is ösztönzi az észak-afrikai országot, hogy szomszédjával, Algériával ellentétben, Marokkónak nincsenek számottevő szénhidrogén készletei. A partok mentén zajlik olajkutatás, nem is eredménytelenül, de a feltárható olaj és gázmennyiség nem ígérkezik jelentősnek. Ezért Marokkó dollár milliárdokat invesztál abba, amiben bővelkedik: nap- és szélenergiába.

A Noor program első három fázisa már sínen van, épülnek a naperőművek a dél-marokkói Ouarzazatéban. A Noor I., II. és III. jelzésű erőművek szinte már készen vannak, az egyes blokk már idén decemberben áramot termel majd. Ouarzazatéban a szaúd-arábiai Acwa Power építi az erőműveket, gyakorlatilag a szaúdi cég nyerte az összes pályázatot. Itt összesen 560 megawattnyi áramot termelnek majd és ez lesz a világ legnagyobb naperőműve, legalábbis így emlegetik a marokkói hatóságok.

De még a legnagyobb is nagyobbítható.

Most jelent meg a pályázat a Noor IV-re, amely két további helyszínt is tartalmaz Laayoune-ban és Boujdourban. A marokkói energiahivatal olyan cégek jelentkezését várja, amelyek nem csak az felépítést, hanem a későbbi karbantartást és üzemeltetést is vállalják. Ha a Noor projekt a maga egészében megvalósul, a remények szerint 2020-ra, Marokkó 2000 MW kapacitású naperőmű rendszerrel rendelkezik majd. A tervek szerint ekkor az ország teljes áramszükségletének 42 százalékát megújuló forrásokból termelik majd meg. Ehhez hozzájárulnak a szélerőművek is. A délkelet-marokkói Tarfayában már 2014-ben elindult az áramtermelés Afrika legnagyobb szélkerék parkjában, amelynek teljesítménye 300 MW – írta a globolport.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás