A rovat kizárólagos támogatója

15 településen „a hőség idején rendkívül megnőtt a vízfogyasztás elérte a vízellátó rendszer maximális kapacitását”, ezért az érintett önkormányzatok ma másodfokú vízkorlátozást rendeltek el – jelentetett be a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt.

Korábban csak kérték, hogy a lakosok törekedjenek az ivóvíz takarékos felhasználására, mellőzzék például a medencefeltöltést, autómosást. Most viszont már úgy fogalmazott a DMRV: „tilos az automata öntözőberendezések működtetése, a járdák, utak mosása, a gépjárművek tömlős mosása, a medencék töltése, minden tömlős locsolás és mosás a település egész területén.” Az érintett települések: Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Üröm, Pilisborosjenő, Solymár, Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Csobánka, Pomáz, Nagykovácsi.

Mindez azért is aggasztó, mert több településen a héten már akadozott a vízellátás. – Vödröztünk – mondta egy fóti családapa, aki arról számolt be, hogy kedd este legalább négy, szerdán pedig legalább nyolc órán keresztül nem volt vizük, ennek okairól pedig csak a város lakóinak zárt közösségi oldalán tájékozódhattak. Amikor nappalra visszakapták a vizet, igyekeztek vödrökben, palackokban felfogni néhány litert, szükség esetére. Csütörtökön már nem volt ilyen gond, és azt remélik, hogy a hétvégén nem maradnak víz nélkül.

Nem lehetnek ennyire bizakodóak Visegrád-Szengyörgypuszta lakói, ott ugyanis a DMRV Zrt. közleménye szerint a településrész vízellátását biztosító átadó ponton bizonytalan ideig szünetel a szolgáltatás reggel nyolc és délután egy óra között, ennek okait nem közölték. Ebben az időszakban két helyen lajtos kocsival biztosítják az itt lakók vízellátását.

A meghibásodások és műszaki problémák továbbra is rávilágítanak arra, hogy az elhibázott rezsicsökkentés miatt a vízszolgáltatók bevételei vészesen lecsökkentek, és nemhogy fejlesztésre, de olykor még karbantartásra sem futja a bevételeikből – mondták a Népszavának térségi polgármesterek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás