A rovat kizárólagos támogatója

Átadták ma a háromszázadik mikromobilitási pontot is Budapesten. Az egységes kialakítású roller- és bicikliparkolókat ezentúl közönségszavazás alapján Mobi-pontnak nevezik.

Korábban nagy problémát okozott a fővárosban, hogy a bérelhető elektromos rollereket a használók az utcán, vagy a járdák közepén hagyták, zavarva ezzel a forgalmat. A főváros és a kerületek sokáig nem döntötték el, hogyan reagáljanak a jelenségre, végül kompromisszumos megoldásként született a most kialakított Mobi-hálózat.  Az új rendszer szerint a kölcsönzött kerékpárokat és a rollereket ezentúl csak a kijelölt mikromobilitási pontokon lehet majd leparkolni. A Mobi-pontokon kívül lerakott eszközök után ezentúl bírságot szabhatnak ki a kerületek.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke
A mostanáig kialakított háromszáz Mobi-pont nagy része a belvárosban van, csak Józsefvárosban több mint száz, Terézvárosban pedig 81 parkolót alakítottak ki. Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke az eseményen elmondta: a közeljövőben még ugyanennyi pontot akarnak kialakítani, és szeretnék, ha a hálózat a külső kerületekre is kiterjedne.
A Mobi-pontokat zöld felfestés és/vagy tábla jelöli, emellett a közlekedési eszközök számára kialakított támaszokról is felismerhetők – a három elem közül legalább az egyik mindegyik helyszínen megtalálható. A helyszínek 1-2 perc sétára találhatók egymástól a belvárosban, azaz bárhonnan gyorsan elérhetők. Jelenleg ott lehet felvenni, vagy leadni megosztott rollereket, ahol az adott szolgáltató applikációja azt jelöli.

A VI., a VII., és a VIII. kerületek belső részein már teljesen elkészült a hálózat. Az újonnan kialakított helyszíneket egy sajtótájékoztató keretében adta át Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke, dr. Walter Katalin a BKK vezérigazgatója, valamint Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere, Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere, Pikó András, a VIII. kerület polgármester, illetve Rádai Dániel, a VIII. kerület alpolgármestere 2022. május 30.-án.

A telex még februárban számolt be róla, hogy a főváros kötelező rollerparkolók kijelölésével oldaná meg belső kerületekben elburjánzó rollerkáoszt. A Bubi közbringákra ez természetesen nem vonatkozik, azokat továbbra is a megszokott Bubi-állomásokon lehet majd lerakni. A Mol és a főváros közös közlekedési projektje egyébként annyira sikeres, hogy nem csak 75 új gyűjtőállomást nyitnak rajta, de rövid időn belül nyereségessé is válhat a rendszer.

Hogyan kell használni az új Mobi-pontokat?

Bár a 300 új Mobi-pontot már átadták, azonban a használatra vonatkozó szabályozás csak ütemezetten lép életbe. A megosztott közlekedési eszközöket és járműveket (pl.: a Donkey Republic kerékpárjait, vagy a BIRD, a TIER és a Lime rollerjeit) a jövőben csak a kijelölt pontokon szabad majd elhelyezni. A Mobi-pontokat magánhasználatú kerékpárok, rollerek parkolására is lehet használni, kivéve az I. és II. kerületben.

Az új szabályozás első lépésként 2022. június 1-től, szerdától csak a pesti oldalon a Nagykörúton belüli részeken, illetve a VIII. kerület Orczy úton belüli részén lesz kötelező, június 30-ig tartó türelmi időszakkal. A szabályozás további kiterjesztéséről a BKK később ad tájékoztatást.

Mit jelent az, hogy mikromobilitás és miért fontos?

Mikromobilitásnak nevezzük azoknak a közlekedési eszközöknek a használatát, amelyek a hagyományos városi közlekedési rendszereket kiegészítik. Közös jellemzőjük, hogy csendesek, kis helyet foglalnak, kicsi a súlyuk, maximális sebességük – amely jellemzően 25 km/óra – pedig illeszkedik a városi közlekedéshez. Ilyen jármű például a kerékpár és a roller, illetve ezek elektromos rásegítésű változatai.

Egy sűrűn beépített, jelentős lakosságszámmal rendelkező nagyvárosban különösen fontos, hogy elterjedjenek a mikormobilitási eszközök. Ezek a járműtípusok megfelelő közlekedési alternatívát kínálnak a városban közlekedők számára az utazás utolsó kilométereinek megtételéhez, vagy akár önállóan is helyettesíthetik a személyautó-használatot egyes utazások esetén. Ennek köszönhetően csökkenhet a forgalom és a károsanyagkibocsátás, nem mellesleg ezek az eszközök gyors eljutást is biztosítanak.

A Budapesti Közlekedési Központ olyan újszerű megoldások meghonosításán dolgozik, amelyek kiszolgálják a legújabb mobilitási igényeket. A társaság kiemelt célja, hogy a mobilitás tervezése és szervezése során a lehető legjobban érvényesüljenek a fenntarthatóság szempontjai.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek