A rovat kizárólagos támogatója

IPARI ÖVEZETEK ÚJJÁÉLESZTÉSE

A rendszerváltás után a lerobbant ipari ingatlanokat környezetük rendbetétele nélkül, gyakran több részre bontva privatizálták. Az önkormányzatoknak így alig maradt eszközük arra, hogy új életre keltsék a település értékes részeit elfoglaló zónákat.

Félmilliárd forint volt a hozadéka annak, hogy a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ (Szészek) néhány éve a pécsi önkormányzattal közösen ipari parkká alakította, közművesítette és rendezte az egykori Pécsi Szénbányák meddőhányóját és a mellette levő egykori bányaüzemet. A hazai szénbányák vagyonát 1994-ben átvevő és felszámolásukat végrehajtó Szészek ugyancsak ipari parkká alakította a várpalotai bányaüzem egykori külfejtését és szabadidőközpontját, ahová jelenleg várja a betelepedő cégeket. Mostanáig az egykori nyolc bánya vagyonának több mint háromnegyede kelt el.

AZ ELŐÍRT KÖRNYEZETVÉDELMI feladatokat, a bányák és a táj rekultivációját, az értékesítés előkészítését, az épületek, ingatlanok feljavítását abból az évi 2,6-3,4 milliárd forintból fedezte a Szészek, amit 1990 óta folyósított számára az állami költségvetés – tájékoztatta a HVG-t Tóth Ákos igazgató. Az ipari parkok állami támogatásában azonban egészen 2001-ig egyáltalán nem játszott szerepet, hogy meglevő, infrastruktúrával ellátott, korábban már hasonló célra igénybe vett ingatlanról van szó, vagy pedig úgynevezett zöldmezős beruházásról.
A 146, ipari parki címet elnyert terület elenyésző hányada létesült korábbi ipari övezetben, a támogatás szempontja egyrészt minél több külföldi működőtőke-behozatala, másrészt a minél nagyobb export ígérete volt. Nem lett ipari park az egykori Lenin Kohászati Művek romjain a túléléssel próbálkozó DAM több mint 100 hektáros telkén sem, pedig a területen közel ötven tulajdonos osztozik, közülük a legnagyobb az olasz Cogne-soport, amely az összezsugorodott kohászati céget működteti. Főtulajdonos és szervező híján az egykori Csepel Művek helyén létesült negyed sem kapott ipari parki státust, s így nem élhetett az ezzel járó kedvezményekkel. A darabjaiban privatizált gyár fő attrakciója az egységes infrastruktúra lehetett volna – a gyártelep saját energiarendszerrel, ötféle víz-, különböző nyomású gáz- és sűrítettlevegő-vezetékkel rendelkezett most viszont még az is többéves egyeztetést igényelt hogy legalább az ugyancsak magánkézbe adott utakat “bedobja a közösbe” a mintegy 240 idetelepült vállalkozás.

A területfejlesztéssel nem törődő privatizáció az oka annak is hogy a hatalmas, 200 hektáros csepeli gyártelepre nehezen terjeszthető ki bármiféle önkormányzati rendezési terv. Mivel az állami tulajdonos a Duna-parti árterületet is eladta, kútba estek egy majdani zöld sávval, Duna-parti folyamatos kerékpárúttal kapcsolatos elképzelések, sőt a Csepeli Fémmű Rt. ellenállása miatt le sem lehet jutni a folyóra a Csepel főteréről tervezett sugárúton, azt ugyanis a fémmű a saját területén bekerítette. A rendezetlenséget jelképezi, hogy – önkormányzati tulajdonú belső utak híján – mind a 240 vállalkozásnak azonos a címe: Gyepsor utca 1., s az odalátogatót táblaerdőkkel igyekeznek útba igazítani. A legképtelenebb helyzet a környezetikár-mentesítésben adódik: a hatóságok az új tulajdonosoktól várnák el, hogy a korábbi talajvízszennyezés terjedését egy mintegy 1 milliárd forintos résfallal zárják el, de erre azok egyelőre nem hajlandók.

A FEJLETTEBB ORSZÁGOKBAN BEVÁLT az a modell, amelyben az egykori gyárterületet egy szervezet kezelésében tartják (lásd interjúnkat), mint például az óbudai Hajógyári-szigeten. Az egykori Magyar Hajó- és Darugyár 32 hektáros óbudai telepét és épületeinek többségét 1991-ben az eleinte kisebbségi, majd 1999 óta többségi állami tulajdonban levő Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Rt. (HSZV) vette át, s adta bérbe, egyebek között az exkluzív szórakozóhelyként “befutott” Dokk Bistrót, amelynek üzemeltető kft-jében 1999-ig felügyelőbizottsági tag volt Gansperger Gyula akkori ÁPV vezér. “Az állami privatizációs szervezet induláskor 160 millió forintos készpénzzel szállt be a cég alapításába, azóta a bérleti bevételekből és az általunk nyújtott karbantartási-fenntartási szolgáltatásokból tartjuk fenn a HSZV-t úgy, hogy e pénzekből fokozatosan feljavítottuk az épületeket, kicsinosítottuk környezetüket, virágágyásokat, parkolókat, utakat építettünk. Az egykori üzemcsarnokokat eleinte raktárnak vették bérbe, ma már a kiadott terület 20 százalékát irodák, nyolc kisebb lap szerkesztősége, tévéstúdiók foglalják el” – sorolja az eredményeket Borsa Gyula, az rt ügyvezető igazgatója. Emellett talán a 117 hektáros sziget fővárosi tulajdonú “zöld” részén levő golf-, tenisz- és lovaspályák presztízsnövelő szerepének is tulajdonítható, hogy a kezdeti néhány száz forintról 3 ezer forint körülire emelkedtek a négyzetméterenkénti éves bérleti díjak.

A területfelértékelődés hasznát azonban ritkán sikerül az államnak vagy az önkormányzatoknak bekasszírozniuk. Budapesten például a befuccsolt Váci úti iparvállalatok telkeit ugyanolyan feltételekkel kínálták, mint az egyéb városrészen lévőkéit, a Váci út rendbetételét és az alatta közlekedő metrót “adományként” kapták az odatelepülők. A lerobbanó ipari zónák új arculatának kialakítását is csak korlátozottan képes befolyásolni a főváros, erre fő eszközként a fővárosi szabályozási keretterv (fszkt) övezeti besorolása szolgál. “Túl óvatosak voltunk – tekint vissza az 1999-ben elfogadott fszkt-ra Schneller István, Budapest főépítésze. – Budán például a Fehérvári és a Budafoki úti gyárak helyén több (lakásépítésre is módot adó) intézményi és kevesebb munkahelyi övezetet kellett volna kijelölnünk, így nem csak irodák, hanem lakónegyedek is épülhettek volna, tovább emelve a Dunához közeli terület presztízsét és csökkentve a zöldterületekre nehezedő nyomást.”

A FŐVÁROS ESZKÖZEINEK korlátozottságát jelzi, hogy mindössze egy céget, a Graphisoft N.V-t tudta telephelye kiválasztásakor befolyásolni a főépítész. “Az én javaslatomra döntött a cég az Óbudai Gázgyár használaton kívüli Duna-parti telepe mellett, ahelyett hogy eredeti terve szerint a lágymányosi informatikai parkba költözött volna” – elevenítette föl Schneller a később a Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség (FIABCI) 2000. évi nívódíjában is részesített épületegyüttes történetét. (Igaz, a szennyezett talaj megtisztításának több mint egymilliárd forintos cechét végül a főváros állta.)

Az viszont nem a tudatos várospolitika eredményeként alakult úgy, hogy az ipari övezet legjelentősebb fejlesztései a Nagykörút és budai folytatása vonalára esnek. A pesti oldalon két egykori vasúti terület “virágzott fel”; az egyik a Westend környéke, a másik a ferencvárosi Duna-parti teherpályaudvar helyén, kezdetben az expóra szánt, újabban millenniuminak nevezett városközpont – mindkettő a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Trigránit-csoport beruházása. A budai folytatásban egyelőre a kormányzati beruházások dominálnak: a korábban beépítetlen lágymányosi Duna-parti Infopark lökést adott a tőle délebbre húzódó Budafoki úti iparterület átalakulásának inkább irodai negyeddé ennek két meghatározó épülete az Uvaterv Rt. és a Westel Rt. irodaháza -, majd a bajor Schörghuber-csoport magánberuházása, a MOM helyén épült bevásárlóközpont-iroda-lakóépület együttese emelkedik ki a körúti beruházások közül, s a sort a Margit körútra nyíló Millenáris Központ zárja. Igaz, ez utóbbi a tervezett 6 milliárd forint helyett végül 11 milliárdba került, a közpénzek nehezen követhető felhasználásával.

A főépítész eredménynek tartja, hogy a spontán betelepülések során megalkudott a beruházókkal, hogy a számukra kedvező övezeti besorolás fejében hajtsanak végre a városnak fontos közlekedési beruházásokat. A Westend mellett például részben magánpénzből korszerűsítették a Ferdinánd hidat, a Schörghuber-csoportnak is áldoznia kellett a MOM melletti csomópont átépítésére, a nagytétényi Campona pedig vasúti megállót is épített.

A NAGYKÖRÚTON KÍVÜLI TERÜLETEK fejlesztésének s a városba való visszaolvasztásának jó példája lehetne a városfejlesztési tervekben lakóterületként szereplő Kőbányai úti Ganz-tömb városépítészeti összekapcsolása a MÁV által megszüntetésre ítélt Józsefvárosi pályaudvarral, amelynek túloldalán a Bouygues Hungária Kft. által megvásárolt, de máig beépítetlen egykori ügető kínál terepet a fejlesztésre. A hajdani iparterületet azonban még a közvetlenül mellette levő lakóövezettel is nehéz összekötni: a Kőbányai úti Ganz-telepen a tulajdonosok még abba sem egyeztek bele, hogy néhány utcát megnyissanak a közforgalom előtt.

SZABÓ GÁBOR
**************************************************

Barna mezők

Hogy ne “falják fel” a zöldterületet, kordában kellene tartani a városok terjeszkedését. Ennek egyik módja a lepusztult ipari és lakóterületek, vagyis az úgynevezett barna mezők, rozsdaövezetek fejlesztése – mondta a HVG-nek Debra Mountford, a harminc fejlett ipari országot tömörítő OECD területfejlesztési osztályvezetője.

HVG: A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik tanulmánya 132 várost vizsgálva megállapítja, hogy 10 százaléknyi lakosságnövekedés a beépített terület átlag 50 százalékos bővülésével jár együtt. Lassíthatók-e az úgynevezett zöldmezős beruházások?

D. M.: Miközben az urbanizáció az ipari fejlődés velejárója, a városok terjeszkedése nem szükségszerűen az. Több elemzésalapján azt javasoljuk a tagországoknak, hogy a beépítetlen területeken végrehajtott zöldmezős beruházások helyett a rozsdaövezetek átalakítását részesítsék előnyben. Ezek ugyanis gyakran egy település legértékesebb részén foglalnak el területeket, ráadásul szennyezettek, így megtisztításuk előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik. Akkor pedig logikus lépés a hasznosításuk is. A zöldterületek beépítése legfeljebb a befektetőknek olcsóbb, nemzetgazdasági szinten viszont a barna zónák felújítása a kifizetődőbb.

HVG: Van foganatja az ajánlásnak? Mégiscsak egyszerűbb szűz területen építkezni, mint rendezetlen tulajdonviszonyú és a szennyezések miatt kockázatos területeket birtokba venni.

D. M.: Különösebb győzködésre nincs is szükség. Angliában például az új lakások 60 százalékát a már kialakult lakóterületeken, illetve a rozsdaövezetekben kell létrehozni. A kormány évi 3 millió font sterlinges támogatásával Glasgow néhány év alatt ezt túl is teljesítette a maga 80 százalékos arányával. Az 1995-ös program beindításakor a város területének közel egytizede “döglött” ipari terület volt, azóta megújult a Clyde folyó menti egykori kikötői rakodónegyed, 50 hektáron felszámolták az ipari szennyeződéseket, s 2 ezer lakóház építésére készítettek elő területeket, kulturális központot, múzeumokat építettek rajtuk. 32 millió fontot költött minderre az állam és a helyi önkormányzat, s ennek sokszorosát a magánbefektetők. Maastricht városa pedig megvett egy 19. században épült, 23 hektáros, használaton kívüli kerámiagyári telket, amelyen 1600 lakást, 20 ezer négyzetméternyi szállodát és ugyanennyi kereskedelmi, kulturális létesítményt adnak át az idén. Az USA-ban közel 10 milliárd dollárt költöttek már ilyen célokra. Németországban, Angliában, Franciaországban és Hollandiában 100-200 ezerre, más országokban több ezerre; illetve több tízezerre becsülik az elszennyezett, rehabilitációra váró helyszínek számát, rendbetételükre állami programok indultak. Példaértékű a Ruhr vidéki Emscher Park esete; itt egy 1989-ben kezdett tízéves program keretében közel 5 milliárd márkányi állami, tartományi, városi és befektetői pénzből – egy, az érdekeltek által e célra létrehozott szervezet irányításával – 22 iparvállalati telepet hoztak rendbe, és újjáélesztették az Emscher folyót.

HVG: Megéri a hatalmas állami-önkormányzati tőkeinjekció?

D. M.: A fejlesztésekre a magántőke is kedvet kap, s az állami pénzek mellé öttízszer annyi piaci alapú befektetés társul. A közvetlen tőkejuttatást egyébként adókedvezmények és tiltások rendszere egészíti ki. Az USA-ban a rozsdaövezetben építkezők környezetikár-mentesítésre fordított költségei leírhatók az adóalapból. Maryland államban pedig az ilyen zónákban állami támogatásokkal segítik a beruházásokat, miközben a célterületeken kívül építkezők sem állami út, sem iskola építésére nem számíthatnak. Angliában teljes helyiadó-mentességet is lehet így szerezni, miközben a zöldmezősöket inkább akadályozzák.
2002.06.13.
HVG

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás