A rovat kizárólagos támogatója

Barna medvét figyeltek meg hétfőn Abony térségében. Az állatot kedden Kocsér környékén, szerda reggel pedig már Tiszaalpár magasságában észlelték. Még keresik a szakemberek az elkóborolt medvét.

Az eddigi megfigyelések alapján a medve jámboran viselkedik, elsősorban gyümölccsel táplálkozik, emberrel szemben nem tanúsított agressziót, ennek ellenére semmilyen körülmények között nem javasolt szándékosan a közelébe menni. A Duna-Ipoly-, a Kiskunsági- és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a térségi polgárőrségek, és a helyi vadásztársaságok összefogásával zajlik a medve helyzetének folyamatos nyomon követése.

A Készenléti Rendőrség kollégái hőkamerával felszerelt helikopterrel, a természetvédelmi őrök drónnal is keresik a – hazánkban jelenleg hatályos jogszabályok szerint fokozottan védett – állatot. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kollégáit a területileg illetékes Bács-Kiskun és Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kollégái váltották fel, ők segítik a munkát, gondoskodnak az esetleges alkalmi útlezárásról a lakosság és a medve védelmében.

A munkában részt vesz Dr. Sós Endre a Fővárosi Állat- és Növénykert vezető állatorvosa és Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója is, akik hatósági engedéllyel rendelkeznek altató lövedék használatára. A medvét sikeres lokalizálása és elfogása esetén jeladóval látják el a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kollégái, majd a számára megfelelő, településektől távoli, nemzeti parki élőhelyen fogják szabadon engedni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás