A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

További elefántok kilövése vált lehetővé Botswanában, ahol több évi szünet után áprilisban indult újra a legális elefántvadászat. Az engedélyeket árverésen értékesítik még ebben a hónapban.

A nemzeti parkokat felügyelő hatóság igazgatója azt is elmondta, hogy élő állatok kivitelét nem engedélyezik. Az illetékes hangoztatta, hogy a tervet eddig nem bírálták sem hazai, sem külföldi természetvédők, a bevételt pedig természetvédelmi célokra fogják költeni.

A tavasszal kezdődött és szeptember 21-én befejeződött szezonban 287 elefántot ejthettek el a jó pénzt fizető hazai és külföldi trófeavadászok. A szafariparadicsomnak számító dél-afrikai országban él a világ legnagyobb elefántállománya.

 

A vadászatot illetően nincs ok az aggodalomra, az a vadgazdálkodás eszköze, Botswana pedig fenntartható módon gazdálkodik természeti erőforrásaival – hangoztatta a vadon élő állatok és a belőlük származó termékek forgalmazásával foglalkozó ágazati szövetség, a BWPA vezetője, Isaac Theophilus.

Míg Afrika sok térségében csökken az elefántok száma, a tengerpart nélküli országban az 1991. évi 50 ezerről 130 ezerre nőtt az állomány, amely jelenleg a teljes afrikai elefántpopuláció csaknem egyharmadát teszi ki.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás