A rovat kizárólagos támogatója
hvg.hu

“Ha azt gondolnám, hogy semmin sem lehet változtatni, nem jöttem volna elő a NAV-üggyel.” Portré Horváth Andrásról, a NAV-botrány kirobbantójáról.

„Elég magas színvonalú elemzőkészség van bennem, képes vagyok nagy mennyiségű információból a lényeget kivenni és szintetizálni. Apám párttitkárként is egyfajta ellenzéki ember volt, kiállt az igazság mellett, s ez genetikailag bennem is megvan” – ad lényeglátó magyarázatot Horváth András 49 éves volt adóhivatali koordinátor HVG Portré rovatában arra, miért éppen ő volt az, aki rájött az áfacsaló hálózatok működési technikájára, és miért ő állt ki megfigyeléseivel a nyilvánosság elé. Háromgyermekes famíliában, egy sashalmi családi házban nőtt fel, apja a pártmunka mellett műszerész volt az Orion-gyárban, anyja ugyanott betanított munkásként dolgozott. A mátyásföldi Corvin Mátyás Műszaki Szakközépiskolában végzett, előbb az Orionnál, majd a Matávnál lett műszerész. Később eladóként, illetve a Vízműveknél dolgozott. Rövid politikai kalandja a Fideszben kezdődött: 1990-ben bekerült a kőbányai önkormányzatba, ahol a ciklust már a pártból kilépve fejezte be. Esti tagozaton szerzett igazgatásszervezői képesítést az Államigazgatási Főiskolán, 1999-ben. Az APEH-nél helyezkedett el, ahol „munkakörömben szabadabban mozoghattam a rendszerben”. Így jött rá az áfacsaló hálózatok működésének logikájára. Miután a NAV-on belül nem érte el, hogy a megfigyeléseit érdemben kivizsgálják, a Lukács András nevével fémjelzett Levegő Munkacsoport segítségével, majd az LMP támogatásával nyilvánosan követeli az adóhivatali korrupció megszüntetését és az áfacsalások haszonélvezőinek megbüntetését. Munkahelyéről kilépett, jelenleg állás nélküli. Közigazgatásban dolgozó feleségével és főiskolás nagylányával egy zuglói társasházi lakásban él. A természetjárás és a természetfotózás kapcsolja ki. „Bár nem vagyok biológus, csak amatőr botanikus”, tagja a nevét az orchidea másik elnevezéséről kapó Kosbor Egyesületnek.


Ha – mint mondani szokta – már vagy két éve feltűnt önnek, hogy a NAV kesztyűs kézzel bánik egyes kiemelt adózókkal, miért csak most borított?

Több évbe telt, mire kidolgoztam azt az elemzési módszert, amivel egyszerűen fel lehet göngyölíteni egy-egy szektorban az adócsalói hálózatokat. Dicséret helyett azonban a főnökeim megpróbáltak félreállítani. Valószínűleg felismerték, hogy a módszerem segítségével olyan körökhöz is eljuthatunk, amiből nekik kellemetlenségük lehet. Ekkor fordultam Rogán Antalhoz, majd Lázár Jánoshoz. Ám miután tőlük sem kaptam támogatást, nem maradt más, mint a nyilvánosság.

A kockázatok mérlegelésénél nyilván számolt már azzal is, hogy házkutatás lesz önnél. Hogy viselte, amikor feltúrták a lakását?

Ez nem igazán volt benne a pakliban. Nem gondoltam volna, hogy vádlóból vádlott leszek, és éppen én leszek a vizsgálatok célpontja. De persze ahogy az ügyet a kormányzat kezelte, már ez sem lepett meg. A családomat azonban – épp aludtak, amikor a nyomozók meglátogattak – kihagyhatták volna a történetből.

Mostanában több szimpátiatüntetés is volt ön mellett. Élvezi, hogy sztár lett?

Nem érzem magam annak, de jólesik a támogatás. Egyébként még ennél is több tüntetést tartottak volna, mert a fiatalok nagyon be vannak indulva, egy kicsit visszafogtam őket.

Összevetve az első nyilatkozatait a mostaniakkal, látványosan fejlődött a kommunikációja. Vannak segítői? Ők tanácsolják például azt, hogy „oligarcházzon”?

Nincsenek tanácsadóim, de nyilván rám is hat az, amit a földügyekben hallok. Ráadásul az oligarcha kifejezés elég jól körbeírja azt a csoportot, amelyet a NAV a jelenlegi hozzáállásával védelmez.

A Nyilvánosság Klubtól a minap megkapta a Civil Kurázsi díjat. Érez magában lelki rokonságot az amerikaiak nagy leleplezőjével, Snowdennel?

Ezt már rögtön az elején rám ragasztották. Sőt a nyomozóhatóság még igyekszik is rájátszani a párhuzamra, de csak azért, hogy úgy állíthasson be, mint aki törvénytelenül, a rendszer manipulálásával jutott információk birtokába, holott ilyen hasonlóság egészen biztosan nincs köztünk.

Mennyire viseli meg, ami ön körül és önnel történik? Egészségileg, lelkileg bírja a gyűrődést?

A házkutatás megviselt, de összességében inkább erősítenek ezek a dolgok. Meg fognak lepődni, de amióta a nyilvánosság elé álltam, azóta az egészségi állapotom is javult, a magas vérnyomásom csökkent. Amikor az orvos nemrég 120 per 80-at mért, mondtam is, hogy biztos rossz a műszer. De valószínűleg csak az a nyomás szűnt meg rajtam, amit az okozott, hogy korábban magamba kellett fojtani az igazságot.

Bár sokszor elmondta, hogy a családjáról nem akar beszélni, mégis: hogyan tudja nem hazavinni az ügyeket, amikor a fél ország önről beszél?

Azt sajnos nem lehet. A szűkebb családban nem is teljesen pozitív a fogadtatás. Tény, hogy előzőleg még őket sem avattam be abba, amire készültem. Úgy gondoltam, jobb, ha nem tudnak semmiről. Így utólag érthető, hogy ezt a nejem kissé zokon vette. De mostanság a neheztelés helyett már őt is inkább az aggódás jellemzi.

Közvetve vagy közvetlenül nagy multikat vádol adócsalással. Ön egyébként is zsigerből utálja őket; polgári ellenállásként nem is vásárol annál az üzletláncnál, amelyiknél adócsalást sejt?

Egy-két helyen már elgondolkodtam, hogy bemenjek-e, de vásárolok több multinál is, egyelőre legalábbis még nem tiltottak ki. Sokszor előfordul ugyanis, hogy megállítanak a vevők, hogy megosszák az enyémmel egybevágó tapasztalataikat.

A multik mellett a másik nagy ellenfele, úgy tűnik, a Fidesz, pedig a rendszerváltáskor még ön is Orbánékhoz csatlakozott. Mi ábrándította ki?

1989-ben én még abba az ős-Fideszbe léptem be, amelyiknek ma már nyoma sincs. Én voltam a kőbányai alapszervezet egyik gründolója. Annyira sikeres volt a kampányunk, hogy kilenc képviselőnk bekerült a helyi önkormányzati frakcióba, köztük én is. Igaz, rögtön afféle belső ellenzéki lettem, mert próbáltam kicsit több demokratizmust belevinni a működésbe. Ez oda vezetett, hogy új frakciót alapítottam, majd a Fideszből is kiléptem.

Az adóigazgatás felé – legalábbis a fideszes kormányok idején – alighanem lezárult az útja. Ha rezsimváltás esetén megkínálnák valamilyen NAV-főnökséggel, igent mondana?

Ahogy most állnak a dolgok, a kérdés nem reális, de persze létezhet még olyan csillagállás, amikor ilyen felkérés elől nem menekülnék el. De nagyon sok olyan egykori NAV-os van, aki szintén alkalmas lenne ilyen feladatra.

Nemrég Ángyán József mozgalmához csatlakozott, ami nem túl perspektivikus tömörülés a nagy pártok versenye mellett. Mégis miben reménykedik?

Ha azt gondolnám, hogy semmin sem lehet változtatni, nem jöttem volna elő a NAV-üggyel. A jelek szerint már a kormány sem engedheti meg, hogy minden maradjon a régiben. Ami az esetleges politikai szerepvállalásomat illeti, nincs döntés arról, hogy képviselőjelölt leszek, inkább azt mondanám: ez sem zárható ki.

HVG, 2014. január 18. 74. o.
 


Senki nem tudhatja, min megy át Horváth András. Kivéve egy embert

Karancsi Tibor egykori rendőr az olajbotrány kirobbantójaként vált ismertté a kilencvenes évek végén. Neki ráment a karrierje, de szerinte az áfacsalásokat megbolygató Horváth Andrásnak jobbak az esélyei. Felkerestük Karancsit, akinél jobban talán senki sem tudhatja, min megy át most az egykori adóhivatali munkatárs.

Kapcsolódó anyagok:

Az 50-es évek árnyai! Házkutatás Horváth Andrásnál, az áfabotrány kirobbantójánál

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás