Augusztustól egy új kormányrendelet értelmében a gyártóknak és kereskedőknek kötelező visszavenni a használt tévéket, számítógépeket. Azonban a visszagyűjtési rendszer még csak most éledezik. A felbuzdult, környezetére odafigyelő lakók még mindig nem tudják biztosan, leadhatják-e a boltokban a feleslegessé vált elektronikai hulladékot.
Tömöri Balázs, a Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) munkatársa megerősítette az elmúlt hetekben a Corriere della Sera olasz hírportálján megjelent hírt, miszerint amerikai cégek segélyadományként a harmadik világbeli országoknak használt, és többségében használhatatlanná vált számítógépeket küldenek. Ezzel nemes gesztusként exportálják a hulladékot amellett, hogy az ártalmatlanítás sem az amerikai gyártókat terheli. A szakértő hozzáfűzte, nemcsak amerikai, de angol cégekről is tud, akik Ukrajnába, Romániába, Ázsiába és Afrikába küldenek elektronikai hulladékot. A szállítmányok nagy része a helyi szervek szerint valójában nem működő, használhatatlan gép, így a megérkezést követően rögtön a szemétben végzik. Mivel az elmaradott országokban még a visszagyűjtés és újrahasznosítás háttéripara kiforratlan, a fémtartalmú berendezések a helyieknél komoly szennyezéseket idéznek elő a talajban, élővizekben. A világ szegény államaiban, talán Ázsiában történik újrahasznosítás, de az ottani körülmények korántsem lennének EU-konformak – tette hozzá.
A HUMUSZ szerint világszerte az jelentené a megoldást, ha a gyártók a berendezéseket úgy terveznék, hogy várható élettartamuk hosszabb legyen, és ha meghibásodik egy alkatrész, ne kelljen az egész géptől megválni. A cégeknek azonban nem érdekük, hogy sokáig működjön a termék, ráadásul az állandó technológiai fejlesztések révén pár év múlva szinte teljes mértékben amortizálódnak ezek az eszközök. A szervezet azt szeretné, ha a környezeti igazságosság elve teljesülne, azaz nem a gazdaságilag elmaradott nemzeteket terhelné a fejlett társadalom környezetszennyezése, mivel ők valószínűleg nincsenek tisztában a környezeti kockázatokkal és az egészségkárosító következményekkel. Tömöri Balázs elmondta, bár hazánkban már több helyen visszaveszik az elektronikai hulladékot, mégis sajnálatos, hogy nem az újrahasználatot preferálják, hanem a szétszerelést és a nemesfém kinyerését. Hazánkban ugyanis számos idősek otthona, vagy éppen óvoda örülne egy kiselejtezett, de működőképes videómagnónak vagy tévének. Ausztriában már évek óta kiépültek az úgynevezett újrahasználati központok és javító centrumok, ahová használt divatjamúlt háztartási dolgokat, de még bútort is le lehet adni. Innen pedig a rászorulók a javítási költség fejében elvihetik. Így mielőtt végleg szerelhetetlen hulladékká válna, évekig használatban marad és nem a környezetet szennyezi.
A magyar hasznosítási helyzetről Lukács Bence, a HUMUSZ munkatársa elmondta: már működik egy minimális bontási kapacitás, több helyen az országban. Ezek közül kiemelhető a csepeli Inter-Metál Recycling Kft., amely képernyőket és monitorokat szerel szét korszerű gépsorral. Leszögezte, a nyomtatott áramkörökből kinyerhető nemesfémtartalom csupán egytized százalék, rézből valamivel nagyobb mennyiséget, közel húsz százalékot vonnak ki. Ennek a kevés fémnek a felhasználása így is megéri, mivel hazánkban gyakorlatilag nincsen kohászat, a kivont nyersanyag nagy részét exportáljuk, olykor nagy távolságokra. A rezet például a svédek vásárolják fel.
Kelemen József, a KvVM Hulladékgazdálkodási Főosztályának munkatársa hozzátette, az Unión belül valószínűleg mindig is lesz elektronikai hulladék vagy abból nyert fém szállítás, mivel az egyre növekvő újrahasznosítási kötelezettségek teljesítését csak a szomszédos országok közös kapacitásával lehet kihasználni. Idén a jogszabály tízezer tonna ilyen hulladék visszagyűjtését írja elő, ám előreláthatólag ezt a számot túlteljesítjük – magyarázta a szakértő. 2008-ra azonban már legalább negyvenezer tonnát kell a rendszerbe vonni és ennek nyolcvan százalékát újra fel is kell használni. Lukács Bence (HUMUSZ) elmondta, augusztus 13-tól a kereskedők és a gyártók kötelesek visszavenni az elektronikai hulladékot. A forgalmazók azonban a rendelet értelmében egyenlőre csak csere fejében kötelezhetők a visszavételre, azaz egy hajszárító vásárlásakor kötelesek ugyan átvenni a régi hajszárítót, de korlátlan mennyiségben már nem kell megtenniük, az átvételt visszautasíthatják. Gond továbbá az is, hogy az előírt visszagyűjtési arány teljesítése után az összes további megtermelt, de nem visszagyűjtött elektromos készülék után a gyártók száz százalékos termékdíj kedvezményt kapnak. Szerinte ezen szigorítani szükséges, továbbá megoldást jelentene, ha szervezetten bizonyos időközönként, akár lombtalanításkor begyűjtenék a lakosságtól az ilyen környezetre veszélyes szemetet. Erre már volt is precedens, az elektronikai hulladékok gyűjtésére szerveződött konzorcium, melynek több gyártó is tagja, az Elektro-coord Kht. tavasszal végzett nagyszabású gyűjtést.
A HUMUSZ kitért továbbá a reklámok felelősségére, amik azt sugallják, hogy mindenből a legmodernebbet kell megvenni, ez tulajdonképpen a divat fenntartója. Amíg tehát a fogyasztói társadalom figyelmét rá nem tereljük a luxusfogyasztás hátrányaira, nem lesznek partnerek abban, hogy kevesebb hulladékot termeljünk. Jó jel azonban, hogy nemzetközi felmérések szerint a reklámkerülő tudatos vásárlók aránya növekszik.
