A rovat kizárólagos támogatója

A MÁV és a Volán egyesítésének egyik legfontosabb célja lesz, hogy összefésüljék a buszok és vonatok menetrendjét, igaz ez több évig fog tartani, mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

„A vasúti és a buszos menetrend egységesítése érdekében történtek lépések, azonban ez hosszabb folyamat lesz. Az, hogy minden szinergiát megtaláljunk, és minden párhuzamot megszüntessünk, évek kérdése” – mondta, de hozzátette, hogy az a legfontosabb, hogy az utasok is érezzék ennek a hatását.

A másik kiemelt feladatnak nevezte Homolya Róbert az egységes jegy- és bérletértékesítési rendszer, felület kialakítását. Erre már szerencsére nem kell éveket várni, a vezérigazgató szerint már 2020-ban lesznek változások. A végső cél a teljes tarifaközösség kialakítása, erre javaslatokat fognak kidolgozni a szakpolitika részére, ami remélhetőleg 2021-re el is készül. Emellett ki akarnak építeni egy egységes forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszert is.

Az állami tulajdonú Volánbusz Zrt. feletti tulajdonosi jogokat a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter adta át a MÁV Zrt.-nek július 15-től.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek