Hirdetés

Már aranysakálokkal is találkozhatnak a Körösvölgyi Állatpark látogatói. A két fiatal állat a Szegedi Vadasparkból érkezett Szarvasra, igaz még 2-3 hétig a gyöngybaglyok volierében kialakított „sakálóvodában” töltik napjaikat – nehogy meglépjenek.

Bár már elkészült saját, 300 négyzetméteres kifutójuk, de egyelőre még nem foglalhatják el azt, mivel kis méretük miatt átbújnának a kerítésen. Ideiglenesen tehát egy másik alkalmas helyen, a gyöngybaglyok volierében kialakított „sakálóvodában” töltik napjaikat. Augusztus közepén kerülhetnek át új helyükre. A mindössze 5 hetes példányok (egy szuka és egy kan) bundája még barnás-vöröses, de az első téli ruhájuk már szürkés-vösöses lesz, akárcsak felnőtt társaiké.

A XIX. században még nagyon sok aranysakál élt hazánkban, a XX. században azonban állománya annyira lecsökkent, hogy 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján már Magyarországon kihalt fajként szerepelt. A ’90-es években aztán rohamosan szaporodni kezdtek, ami valószínűleg a délszláv háborúkkal magyarázható: az állatok inkább a biztonságosabb, nyugalmasabb északi tájak felé mozdultak. Másik ok az lehet, hogy az eredeti élőhelyükön annyira megerősödött állományuk, hogy az északabbra található ősi élőhelyeiket foglalják el újra.

aranysakálok a Körösvölgyi Állatparkbanaranysakálok a Körösvölgyi Állatparkban
Azt, hogy napjainkban mennyi aranysakál van Magyarországon, nehéz megbecsülni. Mindenesetre a vadásztársaságok adatai szerint évente több száz példány kerül terítékre. Az aranysakál hazánkban nem védett, vadászható faj.  Ami a külső megjelenését illeti, leginkább a rókához hasonlít, de valamivel nagyobb annál. Farka viszont rövidebb, lába pedig hosszabb. Testtömege akár a 15 kilogrammot is elérheti. Táplálékát általában csoportos, összehangolt vadászat során szerzi meg, étlapján a kis rágcsálók mellett a nyulak, sőt akár az őzsuták is szerepelhetnek. Kölykeit a rókához hasonlóan kotorékban hozza a világra, de azok külsőre leginkább kutyakölykökre hasonlítanak. Az utódok neveléséből a kan is kiveszi részét.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás